Beszállítók Az autókat is meghódítja az Android?

Az autókat is meghódítja az Android?

autopro.hu | 2014.01.07 12:44

Az autókat is meghódítja az Android?

Akár idén tömegesen forgalomba kerülhetnek olyan szériajárművek, amelyeken a Google operációs rendszere fut. A GM, Honda, Audi, Hyundai már beszállt a kezdeményezésbe.

Hirdetés

Open Automotive Alliance neve annak a szövetségnek, amelyet a Google techcég kötne minél több autógyártóval azzal a céllal, hogy a világot kisebb elektronikai eszközökön, telefonokon, táblagépeken már meghódított Android rendszer nagyobb pályán, a gépjárművek körében is elterjedjen.

Maga a törekvés nem példa nélküli, korábban az Apple és a Microsoft is tett hasonló lépéseket. Sőt, a Continental és az NNG is már évekkel ezelőtt kínált Android-alapú megoldásokat. Ami azonban figyelemre méltóvá teszi a mostani folyamatot, hogy a szövetség máris olyan gyártókat tudhat tagjai sorában, mint a GM, Honda, Audi, Hyundai, de a chipgyártó Nvidia is belépett a klubba.

Természetesen mind több autógyártót szeretne megnyerni a Google, s olyan fejlesztésen dolgoznak, amely révén az úgynevezett autós módhoz tudják majd igazítani alkalmazásaikat a programozók. Ezzel párhuzamosan a NHTSA (National Highways Traffic Safety Administration) szervezettel is felvette a kapcsolatot a szoftveróriás, hogy mielőbb kidolgozzák az operációs rendszer közlekedés közbeni használatának biztonságos feltételeit.

Mindez nem jelenti azt, hogy a szövetségbe belépő márkák kizárólagosan elköteleződnének egyetlen operációs rendszer mellett, hiszen az a céljuk, hogy a legjobb megoldást nyújtsák potenciális vásárlóiknak. Mégsem lepődnénk meg, ha az egyre elterjedtebb Android funkcióihoz hozzászokott felhasználók autóikban is szívesen üdvözölnék a kezükre álló rendszert.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink