Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Az USA százszázalékos vámot vet ki a kínai autókra
2024.05.13 15:25A gigakamionok megjelenése társadalmi és környezeti károkkal járna
2024.05.13 13:21Még sokáig velünk maradnak a lítiumos akkuk
2024.05.13 12:23Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
A remény napja a Techtogether egyetemi csapatversenyen
Az előző évekhez hasonlóan a fiatal mérnökhallgatókból álló egyetemi csapatok bemutatkozásával kezdődött a 2018-as Techtogether az Automotive Hungary autóipari kiállítás mellékrendezvényeként.
A cél – mint minden évben – a zsűri által adott feladatok minél pontosabb végrehajtása küzdőtéri feladatokon keresztül és iparági kvíz kitöltésével. Naprakész mérnöki tudás, profi csapatmunka, kitartás, intuíció, jó helyzetfelismerés és kiváló prezentációs készség egyaránt kell ebben a közegben, mert könnyen lehet, hogy a Techtogether versenyén megforduló cégek képviselői felfigyelnek a tehetségekre.
Az első nap tehát a bemutatkozással, kerekasztal-beszélgetéssel és egy 60 perces kvíz kitöltésével telt. A csapatoknak ki kellett térniük arra, hogy hogyan álltak össze, hogy szűrték meg tagjaikat, milyen versenyeken vettek eddig részt, és milyen eredményeket tudnak felmutatni. A zsűri figyelembe vette az előadóképességet, a prezentáció minőségét.
Ezután anyagvizsgálati kerekasztal-beszélgetés következett, ahol a roncsolásmentes anyagvizsgálat technológiája állt a középpontban. A hallgatók előzetesen leadott kérdéseire Harnisch József, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületének elnökségi tagja, a GRIMAS Ipari Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, Polestyuk Zoltán, a MINELL Anyagvizsgáló és Minőségellenőrző Kft. anyagvizsgáló mérnöke, és Szakál Alex PhD, a BNC Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója válaszolt.
Egy második kerekasztal-beszélgetés arról szólt, hogy milyen nehézségei vannak a csapatépítésnek, mennyiben működik másként egy 10 és egy 80 fős csapat, hogy kell a célokat meghatározni, miként kell új csapattagot felvenni. Be kellett számolni arról, hogy a csapat tevékenységének milyen hatása van az egyetemi életre, a tanulmányokra (például a csapat kreditpontos feladatokat állít össze csoporttársak részére, vagy épp szakdolgozat témájának megtalálásában tudnak segíteni).
Az első napot kvíz zárta, amelynek kérdéseit a Széchenyi István Egyetem, valamint a Pannon Egyetem oktatói és a Techtogetherben részt vevő vállalatok képviselői állították össze. A kvíz után a csapatok körében végzett villáminterjúkból kiderült, egyesek számára a teljesen szerteágazó tematikájú kérdések, másoknak pedig a hatvan perces időkeret bizonyult a keményebb kihívásnak. Valóban, a kvíz próbára tette a memóriát, mert a csillagászattól kezdve a fizikatörténetig sokféle feladvánnyal kellett megbirkózni. A második napnak azért még mindenki nagy reményekkel vág neki, különösen miután Sághy Kálmán, a nagyszerű moderátor elhozta Gerorge Michael Faith című számát.
Az ötödik, 2018-as Techtogether résztvevő csapatai:
- Arrabona Racing Team, Széchenyi István Egyetem, Győr
- BME Formula Racing Team, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- BME Műszakik Pneumobil Team, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- BME Solar Boat Team, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- DE MK TEAM, Debreceni Egyetem
- Formula Racing Miskolc, Miskolci Egyetem
- KEFO Motorsport, Neumann János Egyetem, GAMF
- KEFO Motostudent, Neumann János Egyetem, GAMF
- ME-Kart, Miskolci Egyetem
- OE mobil, Óbudai Egyetem
- Pannon Racing, Pannon Egyetem, Veszprém
- Poll-Roth, Pécsi Tudományegyetem
- SZEnergy Team, Széchenyi István Egyetem, Győr
- SZEngine, Széchenyi István Egyetem, Győr
- Szombathelyi gépész, ELTE Savaria Egyetemi Központ