Trend Holland összefogás született a napelemes autókért

Holland összefogás született a napelemes autókért

autopro.hu/V.M. | 2020.05.19 06:20

Holland összefogás született a napelemes autókért

Fotó: Facebook/Lightyear

A napelemes autókat fejlesztő holland Lightyear és a szintén holland Royal DSM technológiai vállalat összefogott, hogy együtt segítsék a Lightyear napelemes tetős megoldásának piaci térnyerését. A kettő együttműködő szerint a technológia sokkal többre lehet képes, mint csupán a hatótáv kismértékű növelése.

Hirdetés

A két cég kooperációjának keretében fotocellákat fognak szerelni különböző járművek, például autók, furgonok és buszok tetejére. A kettő vállalat a piac felmérésének céljából először tesztprogramokat fog folytatni az autóiparból, valamint a közszférából érkező partnereik közreműködésével.

A Bloomberg és más vállalatok elemzései szerint az elektromos járművek piaca 2019-ben már több, mint 160 milliárd dollár értékű volt, 2027-ben pedig meg fogja haladni 800 milliárd dollárt is. A növekedés egyik gátja lehet azonban a villanyhajtású járművek elégtelen hatótávolsága, illetve a töltőhálózattól való függés. A kettő holland cég ezekre a problémákra napelemek alkalmazásával, és így a napenergia hasznosításával kíván megoldást nyújtani. Úgy vélik, hogy a fotocellák integrálása az elektromos járművek több szegmensében is kifizetődő befektetés lenne.

Jövőre érkezik a napelemes autó

A Lightyear saját napelemes autója, az áramvonalas Lightyear One 2021-től lesz kapható, hatótávja WLTP-ciklus szerint 725 kilométer. A jármű tetején elhelyezett öt négyzetméternyi, biztonsági üveggel védett napelemek menet- és állásközben is képesek az elektromos áram előállítására. A cég szerint a Lightyear One, valamint más, hozzá hasonlóan jól optimalizált járművek fotocellái annyi energiát biztosíthatnak, amennyi fedezi az egy évben megtett távolság 70-90 százalékát.

A Green Car Congress cikkéből továbbá az is kiderül, hogy a DSM a Lightyear technológiájához a saját fejlesztésű vezető hátlapjával járul hozzá. A megoldás lehetővé teszi, hogy a hátlapra szerelt, napelemet alkotó cellák csatlakozási pontjai kivétel nélkül a cellák hátoldalain helyezkedjenek el. Konvencionális napelemek esetében a cella első oldala vékony vezetékekkel van összekapcsolva a szomszédos cella hátsó oldalával. A vezetékek elhelyezkedése miatt a cellák között rések vannak, ami csökkenti a napelem hasznosa felületét. A csatlakozási pontok hátoldalra helyezésével ez a probléma nem áll fenn. A cellák között nincs hézag, ami lehetővé teszi a napelem esztétikusabb kialakítását, és több energia szolgáltatását. A DSM által gyártott hátlapon alapuló napelemek azonban nem csak emiatt képesek összesen 3 százalékkal több energiát szolgáltatni, hanem a kisebb energiaveszteség miatt is.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink