Trend Bemutatkozott egy új korszakalkotó technológia?

Bemutatkozott egy új korszakalkotó technológia?

autopro.hu/P.B. | 2022.01.11 16:22

Bemutatkozott egy új korszakalkotó technológia?

Fotó: Twitter/bostondynamics

Bár a két legnagyobb technológiai óriás, az Amazon és a Google a járványtól való félelem miatt nem vett részt a 2022-es CES kiállításon, így is körülbelül 2200 cég mutatta meg a legújabb technológiai újítását. Vélhetően ott volt közöttük a következő nagy dobás is, de még nem tudni, mi lesz az.

Hirdetés

Az idei év első teljes hetében rendezték meg a 2022-es CES-t Las Vegas-ban. A rendezvényre ugyan rávetette árnyékát a koronavírus-járvány, de így is számos vállalat vett rajta részt, és sok újdonságot ismerhettek meg az érdeklődők. Ahogyan arról az autopro.hu is beszámolt, számos járműipari vállalat mutatott be érdekességeket az eseményen – például a BMW a színváltó karosszériát -, míg a Chrysler az elektromos offenzívára vonatkozó terveit ismertette Las Vegas-ban.

A sok technológiai újdonság közül nehéz lenne egyet kiemelni, de az Industry Week című szaklap cikke alapján három – a járműipar számára is érdekes – újdonsággal mindenképpen érdemes foglalkozni kicsit.

Már megint a robotkutya

A hasonló rendezvényeknek lassan elmaradhatatlan kelléke a Boston Dynamics robotkutyája, igaz, a céget közben már felvásárolta a Hyundai Motor Csoport, ennek a nyomát már a CES-en is lehetett látni, hiszen a robotkutya a dél-koreai fiúbanda, a BTS koreográfiáját mutatta be – mindezt komoly nézősereg előtt.

Az előadás egy animációt is tartalmazott egy vízióról, amelyben a robotokat szemként és fülként használja az ember a Marson - akik így a metaverzumban ismerkedhetnek meg a Vörös Bolygóval. A metamobilitás mögött meghúzódó gondolat az, hogy a tér, az idő és a távolság mind irrelevánssá válik - mondta Chang Song, a Hyundai Motor Group elnöke.

Elektromos hómobil

A francia MoonBikes egy elektromos szánnal rukkolt elő, hogy vonzóbbá tegye ezt a közlekedési eszközt. A motoros szánokat használók 88 százaléka férfi, átlagéletkoruk 46 év. Tehát nem mindenki használja őket – mondta Nicolas Muron, a cég vezetője.

Olyan gépet szerettünk volna készíteni, ami könnyen használható- tette hozzá. Az elektromos hómobil 8500 dolláros áron előrendelhető az Egyesült Államokban.

Önvezető hajó

A Hyundai bemutatta az első „önvezető” hajót, amit kamerákkal, mélységérzékelőkkel és mesterségesintelligencia-rendszerekkel szereltek fel.

Az autonóm navigációs technológia alkalmazásával a felhasználók jelentősen csökkenthetik a kikötéshez szükséges időt, valamint az üzem közbeni balesetek kockázatát is- mondta Do-Hyeong Lim, a Hyundai navigációs technológiákkal foglalkozó leányvállalatának, az Avikusnak vezetője.

A hajó 2021-ben tízkilométeres utat tett meg tizenkét utassal a fedélzetén Dél-Koreában.

Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!

Hirdetés

Kiemelt Partnereink