Gyártók Magyarok tudására is számít Winterkorn

Magyarok tudására is számít Winterkorn

Pardavi Mariann | 2014.05.05 07:34

Magyarok tudására is számít Winterkorn

Az Audi AG igazgatótanácsának elnöke tizedik alkalommal tartott előadást a BME-n, ahol elmondta, a jövő fejlesztéseihez magyar hallgatók tudása is szükséges.

Hirdetés

Április 30-án jórészt hallgatóknak tartott elődást Martin Winterkorn, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A „Menet közben is összekötve – Connected Car, a fejlődés meghatározó iránya“ címet viselő előadását három részre bontotta. Az első szakaszban az ember-gép felület jövőbeli irányai kaptak helyet, a másodikban arról beszélt, milyen lehetőségek állnak két közlekedő jármű közötti kommunikációban. A harmadik részben az úgynevezett rajintellegenciát emelte ki: arról beszélt, hogyan oszthatják meg adataikat, tudásukat az utakon közlekedők. Mint mondta, a cél az, hogy gazdagabb információkkal rendelkezzen az, aki csapatban közlekedik, mint az, aki egyedül.

A jövő intelligens autója nem veszi el azt az élményt, amit a vezetés ad. Mi nem fogunk autórobotokat gyártani! A jövő technikai újításaival ahhoz járulunk hozzá, hogy a vezetés élménye még nagyobb legyen zárta szavait Martin Winterkorn.

Hozzátette, reméli, hogy a hallgatóság tagjai között ülő magyar egyetemisták tudásukkal hozzájárulnak majd a konszern céljaihoz.

Gonda Benjámin, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakon tanuló hallgatója elsősorban az önjárú autókhoz kapcsolódó tervekbe szeretett volna bepillantani, ezért látogatott el az elődadásra. Jelenleg ugyanis hasonló témában tesz erőfeszítéseket, ehhez kapcsolódan vannnak tervei, ötletei.

Gonda Benjámin

Az iparág meghatározó szereplőjétől hallhattuk, milyen irányok alakítják a közlekedést a későbbiekben. Egyfajta irányvonalat kaptam, merre érdemes a terveimet alakítanom, hogy versenyképes legyen.

Sándorfi Gergő nem először hallgatja meg élőben az Audi AG igazgatótanácsi elnökének gondolatait: tavaly szintén a hallgatóság között foglalt helyet, mikor a Volkswagen XL1-ről tartott Winterkorn előadást.

Sándorfi Gergő

A tavalyi előadás több érdekeseget tartogatott számomra, az elmondottak nagy részéről már hallottam korábban. Egyfajta bepillantást engedett Martin Winterkorn az autóipar jövőjébe. A kérdés, hogy mikor jön el ez a jövő, mikor válnak mindennapossá az elmondottak. Felmerült bennem az is, hogy hány olyan ember vezet autót, aki képtelen a parkolásra, de egyébként pedig száguldozik. Az ilyen sofőröknek kedveznek a Winterkorn által elmondott törekvések is.

Kádár Dávid járműmérnök is visszatérő látogató, tavaly szintén meghallgatta Winterkorn gondolatait.

Kádár Dávid

A Tesla mérnökei indították el azt a folyamatot, hogy a teljes kezelőfelület érintőképernyő legyen. Egyértelműen ez a jövő. Winterkorn szavai csak megerősítettek abban, hogy erre halad a technika fogalmazott Kádár Dávid, aki hozzátette azt is, hogy szívesen kivenné a részét a későbbiekben az autóipar fejlesztéseiből, elsősorban a beszállítói láncban való fejlesztő tevékenység vonzza.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink