Trend A NASA és a GE szakértői is előadást tartanak az innovációs fórumon

A NASA és a GE szakértői is előadást tartanak az innovációs fórumon

autopro.hu/P.M. | 2018.01.04 08:44

A NASA és a GE szakértői is előadást tartanak az innovációs fórumon

Innovációs konferenciát rendeznek márciusban Budapesten: a meghívott előadók között szerepel többek között a NASA Amnes kutatóközpont vezető kutatója és a GE Hungary Digital Hub igazgatója is. A konferencia díszvendége Dél-Korea lesz.

Hirdetés

A think.BDPST 2018. március 28-29. között immár harmadik alkalommal hozza Magyarországra az innováció legfontosabb szereplőit. Az évente megrendezett stratégiai innovációs fórum célja, hogy elősegítse a közép-európai régió fejlesztését, a legnevesebb politikai, tudományos és gazdasági szereplők bevonásával erősítve az üzleti, kormányzati és civil szféra közötti együttműködést. A régió legjelentősebb, a magyar fővárosban rendezett szakmai eseménye lehetőséget teremt Magyarország, a térség, valamint az Európai Unió innovációs lehetőségeinek újragondolására. A konferenciát az Antall József Tudásközpont, együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával rendezi meg.

A digitalizáció, a közlekedés és a szállítmányozás fejlesztései, az e-közlekedés és az önvezető autók alapjaiban változtatják meg világunkat és a régió számára is kivételes lehetőségeket teremtenek – a konferencia fő témái között is ezek a területek szerepelnek.

– Egy, a think.BDPST-hez hasonló magas szintű fórum elindítását indokolja, hogy bár Magyarország eddig is jelentős eredményeket ért el az autóipari innováció területén, a folyamatos globális versenyben az együttműködés hatalmas versenyelőnyt jelenthet a térség országai számára – mondta Antall-Horváth Veronika, Tudásközpont igazgatóhelyettese.

– Dél-Koreával nemcsak magyar-koreai kétoldalú alapon, de V4-es keretben is kifejezetten széleskörű az együttműködés. Az ázsiai ország többek között támogatja a Nemzetközi Visegrádi Alap munkáját, rendszeresek a konzultációk a kutatás-fejlesztés terén megvalósuló tapasztalatcsere érdekében, míg a visegrádi országok a közép-európai demokratikus, piacgazdasági tranzíciós tapasztalatok megosztásával járulnak hozzá koreai szakértők ismereteinek bővítéséhez– hangsúlyozta Varju Krisztina Dóra, a magyar V4 elnökség miniszteri biztosa.

A think.BDPST konferencia már visszaigazolt előadói között szerepel többek között Jacob Cohen, a NASA Amnes kutatóközpont vezető kutatója; Karel J. Gota, az Indeed Innovation vezérigazgatója; Chang Woon Lee a koreai közlekedési intézet elnöke; Prof. David Winickoff, az OECD bio-, nano- és konvergencia-technológiákkal foglalkozó munkacsoportjának titkára; John Ford, a GE Hungary Digital Hub igazgatója; Lord David Willetts, a UK Research and Innovation igazgatósági tagja; Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink