'TechTogether'

Támogatókat keresnek fejlesztéseikhez a zalai mérnökhallgatók

Zalaegerszegen is tevékenykedik egy mérnökhallgatókból álló csapat, akik a versenyeredményeik alapján egyre jobbak választott szakmájukban. Főleg azoknak a zalai cégvezetőknek érdemes elmenni a Hungexpóra, akiknek a vállalat szakemberhiánnyal küzd.

Author: Pardavi Mariann | 2017.10.18. 11:52

Ipari kihívások, fiatalos megoldások

Itt van az ősz, itt van újra a Techtogether Automotive Hungary, amelyet egyre fokozódó érdeklődéssel várnak és kísérnek figyelemmel a járműves iparágak képviselői. 16 csapat küzd a trófeákért és a cégek értékes figyelméért, támogatásáért, közülük 9 gárda tagjai – az ország minden pontjáról egybesereglő járműépítők – adnak rövid ízelítőt idén elért sikereikről és jövőbeni terveikről.

Author: | 2017.10.17. 15:33

Mérnököket is képez Szeged, nemcsak gyógyszerészeket

Október 18-án kezdődik szakportálunk mérnökhallgatói csapatversenye, a Techtogether Automotive Hungary. Összesen tizenhat járműépítő csapat kapott meghívót tőlünk, ezek egyike a Szegedi Tudományegyetemről érkező SZTE Airrari-Steco. Ez a csapat két járműépítő teamből delegált hallgatókat: az egyik team a sűrített levegős hajtásra esküszik, a másik az energiahatékonyságra. Igen, Szegeden ilyen is van.

Author: Pardavi Mariann | 2017.10.16. 09:30

Dobogós helyekkel zárták a szezont a napelemes hajóépítők – videóval

Már nem kapja fel senki a fejét arra, ha egyetemista fiatalok szabadidejükben egyedi járműveket építenek, amikkel aztán különféle nemzetközi versenyeken vesznek részt. Akad azonban egy igazán különleges team: a BME Solar Boat csapat tagjai napelemes, egyszemélyes hajó építésére vállalkoztak. A csapat tagjaival személyesen is találkozhatnak az érdeklődök a negyedik Techtogether Automotive Hungaryn.

Author: Pardavi Mariann | 2017.10.14. 06:30

Nem tudod, mit tanulj? Keresed az első munkahelyed?

A magyar gazdaság húzóágazata az autóipar, ami egyúttal azt is jelenti, az a diák, aki emellett dönt, remek állások közül választhat az iskolaévek után, a legmodernebb eszközökkel dolgozhat, külföldi kiküldetéseken vehet részt. Ha még nem tudod, melyik mérnöki terület a legtesthezállóbb számodra, segít dönteni a Techtogether!

Author: Pardavi Mariann | 2017.09.27. 09:34

Így látta a Formula Student Eastet a kecskeméti csapat

Az örkényi Euroring területén zajló versenyre népes közösség gyűlt össze, hiszen érkeztek hallgatók Törökországból, Csehországból, Oroszországból, Hollandiából, Németországból, sőt még amerikaiak is képviseltették magukat. Magyarországról a kecskeméti KEFO Motorsport mellett a győri ArrabonaRacing Team és a budapesti BME Formula Racing Team érkezett a programra.

Author: autopro.hu/W.A. | 2017.07.31. 10:56

Dr. Fodor Dénes: A teljesítményelektronika a jövő a mérnökképzésben

A teljesítményelektronikát oktató képzés tekintetében lemaradt az ország, pedig enélkül nem fognak működni az elektromos járművek – többek között erről beszélt lapunknak adott interjújában Dr. Fodor Dénes, a Pannon Egyetem Mérnöki Kara Gépészmérnöki Intézetének vezetője.

Author: Wurmbrandt András | 2017.06.28. 06:25

Német trófeával nyitja az FS-szezont a BME FRT

Június második hétvégén rendezték az E-Race futamot Németországban, amit a Formula Student sorozat tesztversenyének tartanak. Szezon előtti időpontra szervezik, így a csapatok élesben próbálhatják ki, milyen eredményekre képes egyéves munkájukból született járművük. A BME FRT csapatkapitánya, Sipos Gábor számolt be a magyar sikerről.

Author: Pardavi Mariann | 2017.06.19. 11:08

Hírlevél feliratkozás

Kiemelt partnereink