MTA

A szegedi egyetemisták ismerik a legjobban a negyedik ipari forradalom technológiáit

Az Ipar 4.0 volt a kiemelt témája a Techtogether GTE Ipar napjai versenynek, melyet – ahogy az az elnevezésből is sejthető – az Ipar Napjai kiállítás keretein belül rendezett meg közösen a Gépipari Tudományos Egyesülettel szakportálunk. A mérnökhallgatói versenyre idén rekordszámú nevezés érkezett.

Szabó Fanni | 2018.05.20 06:03

Kanadából hazajött kutató mentorálja a győri mérnököket

Kutatócsoport jött létre az MTA, az Audi és a Széchenyi István Egyetem összefogásával kampuszon. Tagja négy Győrben végzett fiatal mérnök, vezetőjük pedig a Kanadából hazatért elismert kutató, Dr. Feszty Dániel.

Nyerges Csaba | 2018.03.08 12:30

MTA vezetők az Audi Hungariánál

A Magyar Tudományos Akadémia képviseletében Prof. Bokor József, alelnök és Prof. Monostori László, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (SZTAKI) igazgatója Dr. Knáb Erzsébettel, az Audi Hungaria személyügyekért felelős igazgatósági tagjával folytattak megbeszélést a járműipar előtt álló kihívásokról és a jövőbeli együttműködési lehetőségekről, majd megtekintették a társaságnál zajló járműgyártást.

autopro.hu/W.A. | 2017.06.20 11:04

iKomp: szerteágazó kutatás-fejlesztési projekt Nyugat-Magyarországon

A járműipart, az elektronikát, az egyedi gép- és szerkezetgyártást, valamint a műanyag megmunkálást is érinti az a kutatás-fejlesztési projekt, amelyben kifejezetten nagyszámú és szerteágazó eredmény született az elmúlt években. Az idén június végéig futó iKomp-programban a nyugat-magyarországi régió különböző vállalatai és kutatóintézetei vesznek részt példamutató együttműködésben az Opel Szentgotthárd Kft. vezetésével. Az összesen 1,8 milliárd forintos projekt konkrét eredményeiről dr. Viharos Zsolt János, az MTA SZTAKI tudományos főmunkatársa, az iKomp-projekt tudományos koordinátora tájékoztatta lapunkat.

Wurmbrandt András | 2017.05.08 13:28

Emlékezetes interjúk: hamarosan minden gyárnak lesz kibertestvére

Az Ipar 4.0 összetett, nehezen megfogható vagy tárgyiasítható fogalom: az MTA SZTAKI tudományos főmunkatársa szerint azonban olyan kifejezésekkel közelíthető, mint a nulla selejtes gyártás vagy az optimális gyártási- és munkafolyamatok az integrált anyag – és információáramlás menedzsmentjével. Elmondta azt is, miként tudnak profitálni a kkv-k az új termelési filozófiából. Haidegger Gézával készült beszélgetésünket idézzük most fel.

autopro.hu/W.A. | 2017.01.01 14:30

Haidegger Géza: hamarosan minden gyárnak lesz kibertestvére

Az MTA SZTAKI tudományos főmunkatársa szerint az Ipar 4.0-hoz olyan fogalmak is társíthatók, mint a nulla selejtes gyártás vagy az optimális gyártás. Elmondta azt is, miként tudnak profitálni a kkv-k az új termelési filozófiából.

Pardavi Mariann | 2016.07.05 08:14

Hazánk lenne a sofőr nélküli technológia melegágya

Kutatóközpontot indított a BME, az ELTE, az MTA SZTAKI a Bosch és a Knorr-Bremse közreműködésével. A kezdeményezés a nem túl magyaros Recar (Research Center for Autonomous Road Vehicles) nevet kapta.

autopro.hu | 2016.01.25 15:19

J3K, avagy a jövő autója Győrben épül

A Magyar Tudományos Akadémia és az Audi Hungaria olyan megállapodást kötött, amelynek mentén a tudomány fellegvára és az autógyár az alapkutatástól az innovációig együttműködik az új járműtechnológiák fejlesztésében.

autopro.hu | 2015.06.26 07:53

Könnyebb repülőgépszárnyak kifejlesztésén dolgozik az MTA SZTAKI

A mostani passzív és nehéz merevítés helyett aktív módszerrel kívánják csillapítani a repülőgépszárnyaknál fellépő rezonanciahatásokat a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) vezette uniós projekt keretében - mondta a kutatóintézet tudományos főmunkatársa.

MTI | 2015.06.16 16:50

Magyar fejlesztésű kamerarendszer védi a németországi fúziós reaktort

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontja fejleszti azt az intelligens kamerarendszert, amely a nyártól Németországban üzembe lépő Wendelstein 7-X elnevezésű kísérleti fúziós reaktor működését fogja felügyelni - áll a kutatóintézmény közleményében.

MTI | 2015.02.02 13:06

Rektorok a vállalati partnerkapcsolatokról (videó)

Határidő, soft skills, valódi munkavégzés, duális modell - mind szóba kerülnek a járműipari képzést nyújtó felsőoktatási intézmények vezetőivel készített közös interjúnk második részében.

Gégény István | 2014.02.06 09:47

1 2

Kiemelt Partnereink