Techtogether Gyártás alatt a győriek új motorja

Gyártás alatt a győriek új motorja

autopro.hu/P.M. | 2017.05.02 10:40

Gyártás alatt a győriek új motorja

A győri Széchenyi István Egyetemen tevékenykedő hallgatói csapat, a SZEngine már az ötödik generációs (EVO5) versenymotorját tervezte, az egyik legfontosabb szempont a generátor elhelyezése volt. Légrádi Gergely konstrukciós vezető számolt be a részletekről.

Hirdetés

– A generátor ahhoz szükséges, hogy az elektromos fogyasztókat folyamatosan ellássa elektromos energiával – kezdte Légrádi Gergely. – Az ötödik generációs motor tervezése előtt az a döntés született, hogy a csapat a negyedik generációs erőforrást dolgozza át. A célnak megfelelő, forgalomban kapható generátor kiválasztásában ezen elhatározás döntő szerepet játszott, mivel így jelentősen csökkent a motorban elhelyezhető áramfejlesztő egységek száma. Különböző generátorokkal különböző elképzelések születtek, melyből a leginkább kézenfekvőnek a 2004-2005-ben gyártott Kawasaki ZX10R motorkerékpár háromfázisú állandó mágnesű generátorának főtengelyen való elhelyezése bizonyult. Az alapkoncepció szerint a főtengelyen egy lendítőkereket kellett elhelyezni, melynek belső felületén mágnesek voltak, a tekercselést pedig a vezérlés oldali dekniben csavarkötéssel rögzítették. Ezen elvárások jelentősen befolyásolták az ötödik generációs főtengely tervezését. Az EVO4-es főtengelyhez viszonyítva aprónak tűnő, de a motor működöséhez elengedhetetlen jeladó profil elhelyezésén változtatni kellett. Idén a korábbiakhoz viszonyítva szélesebb jeladó Bosch márkájú profil használata volt a cél, így csak az egyik oldali főtengely fél palástfelületén vált szükségessé az elhelyezés.

Mint mondta, a legnagyobb kihívást a szűk hely, valamint a lendkerék megfelelő rögzítése jelentette. A célnak megfelelően egy lendkerék tartó alkatrész lett tervezve, mely illesztett csapokon keresztül viszi át a nyomatékot a lendítőkerék felé. A tartó és a főtengely között a nyomatékátvitelt kúpkötés biztosítja, melynek rögzítése hornyos csapágyanyával és biztosítólemezzel történik.

A főtengelyt tömegkiegyenlítés szempontjából úgy tervezték meg, hogy keményfém alapú (volfrám) rudak segítségével a forgattyús mechanizmus kétféle hajtórúddal (saját tervezésű titán- és a sorozatgyártású KTM hajtórúddal) külön-külön egyaránt megfelelően használható.

A tervezési fázis a szilárdságtani szimulációkkal, majd a műhelyrajzok elkészítésével zárult le.

– Emellett készült egy átalakított verzió az EVO4-es motor főtengelyéből, amely a főtengely végébe szilárdan illesztett és lézerhegesztett toldó közdarabbal valósult meg. Az EVO5 motor főtengely felei jelenleg is gyártásban vannak, az első tesztek hamarosan megtörténnek.

Egyedi integrált generátorfedél

Az EVO5-ös motorhoz új generátorkoncepciót dolgoztak ki, amelynek fontos eleme a tekercselést tartó egyedi integrált generátor fedél. Egy olyan alkatrészt kellett tervezniük, amely amellett, hogy maximális motorfordulatszám mellett is deformáció és elmozdulás nélkül rögzíti a tekercselést, tökéletes tömítettséggel biztosítja az olajelvezetést forgattyúsház és a főtengely között.

Továbbá fontos konstrukciós szempont volt, a kis tömeg és a helytakarékosság. Ezeket figyelembe véve készítettük el az alkatrész igénybevételekre optimalizált 3D modelljeit. Több változatot is kidolgoztunk annak érdekében, hogy az éppen rendelkezésre álló gyártástechnológiával, a lehető leghamarabb elkészüljön az alkatrész. Ez március végén meg is történt, jelenleg egy alumíniumból készült, mart fedéllel teszteljük az új motorgenerációt. A továbbiakban pedig szeretnénk 3D nyomtatott változatokat is gyártásba küldeni, emellett öntéssel készülő alkatrész is a gyártás előkészítés fázisában van.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink