Techtogether Blog

Különleges repülő szerkezetek a SzIN-en

Szerző: ContiBlogger | 2017.09.06. 08:22

A ContiTech Szeged idén nyáron is megrendezte a már hagyományosnak mondható Continental ContiTech Mérnök Grand Prix-t.

Az is tradíció, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok keretében rendezzük a versenyt, ahol a jövő mérnökei számot adhatnak a tudásukról. Ezúttal kilenc csapat jelentkezett két kategóriában – master és practical – az ország több egyeteméről, és a döntőbe az az öt, tettre kész csapat jutott be, amelyik képes volt arra, hogy egyrészt építsen egy különleges gépezetet, másrészt bulizzon egy nagyot.

Az ezúttal harmadik alkalommal megrendezett versenyen olyan repülő szerkezetet kellett készíteniük a hallgatóknak, amelyet a ContiTech Rubber Industrial Kft. által adott gumiszál hajtott meg. A cél az volt, hogy a gép minél tovább maradjon a levegőben.

Nem volt nehéz megjósolni, hogy idén is izgalmas és jó hangulatú lesz a döntő, hiszen a versenyzők remekművei azonnal elnyerték a közönség és a zsűri tetszését. A finálé augusztus utolsó péntekén volt, ahol több fantasztikus megoldás is született, de természetesen csak egy-egy győztest lehetetett választani. Ezúton is gratulálunk a legjobbaknak, a GAMF Flying Projectnek és az Interaction Teamnek, de az elismerés valójában mindenkit megillet, aki eljutott a döntőig, hiszen ők egytől egyik zseniális ötletekkel álltak elő.

A Continental a fesztiválozóknak is jobbnál jobb programokkal tette felejthetetlenné a nyár utolsó fesztiválját: fesztivál mozi, PoolParty, retró számítógép kiállítás, 3D karika, FlyingBike, Xbox autóversenyzés.

Jövőre is szeretettel várunk mindenkit, gyertek minél többen, hiszen 2018-ban újra dübörög majd a Continental ContiTech Szeged Mérnök Grand Prix!


Hírlevél feliratkozás

Kiemelt partnereink