Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Így térülhetnek meg az elektromos targoncák
2024.04.24 12:23
A Siemens bemutatta a Depot360 nevű flottatöltési szolgáltatását
2024.04.24 10:19
Kis termék irreálisan nagy dobozban? Az MI ezt is segít elkerülni
2024.04.24 09:24
Ingyenes előadásokkal vár a Techtogether Automotive Hungary!
2024.04.24 08:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
A nem létező magyar buszgyártás ünnepén jártam
Jobbkor nem is adhatták volna át a legnagyobb magyar buszgyárat. Némely fővárosi politikusok ugyanis kétségbe vonja annak az iparágnak a létét, amely ezernyi résztvevőt hívott össze – miniszteri jelenléttel – a mosonmagyaróvári óriáscsarnok átadására.
Vegyes érzésekkel készültem a Kravtex-Kühne csoport rendezvényére, amelyről tudósításunkban részletesen beszámoltunk szakportálunkon. Jártam már itt néhány hónapja (képgalériával fűszerezett cikk is született korábbi látogatásomról), így jól tudom, hogy nem új gyárat avatnak ezúttal, hanem jelentősen kibővítik azt az üzemet, ahol évek óta gyártják az országszerte megannyi településen azóta is becsülettel helytálló Credo modelleket. Csuklós, szóló, helyi, távolsági – a sokszínű a paletta a közelmúltban tovább gazdagodott egy 10 méteres modellel.
A vegyes érzések oka az elmúlt hetek, hónapok élénk csörtéje a szolgáltatói, megrendelői oldal és a gyártók képviselői között. Aki figyelemmel kísérte a fordulatos történetfolyam állomásait, talán maga is látja: ez a polémia már nem a szakmáról szól. Ilyen felhangok mellett pedig aligha lehet felszabadultan ünnepelni, gondoltam, ám a valóság rácáfolt várakozásomra.
 |
Az év kezdetén még üresen álló falak megteltek élettel, eljöttek az átadóra a beszállítók, családtagok, a nyugalmazott munkatársak. Aki hozzátett valamit, hogy a Credo buszok létezzenek, alighanem ott volt ezen a pénteken Mosonmagyaróváron. Szemmel láthatóan dolgos emberek ülnek a sörpadokon: napégette arcok, edzett tenyerek jelzik az elegáns öltözékek ellenére, hogy a jelenlévők többsége nem íróasztalt, hanem munkapadot, gyártósort hagyott ott az ünneplés erejéig.
Az emelvény mellett a Kühne Zenekar úgy játssza a Final Countdown dallamát, mintha tényleg valami végső ütközetre készülnének az egybegyűltek, a korábban közlekedési vállalatot irányító ismerősöm csóválja a fejét, s inkább nem is mond semmit arról, ami ebben az országban zajlik, közben pedig mindenki vár. Egy órát csúszik kezdés, ugyanis a fő szónok, Varga Mihály miniszter késve érkezik, nélküle viszont nem lenne ugyanaz ez az ünnep.
 |
| Képgaléria nyílik kattintásra |
Ma már tudjuk, mit mondott, a többi megszólalóval egyetemben. Azt viszont valószínűleg kevesen jegyezték fel, s adták hírül, hogy mit üzent saját nemzetének Radnóti Miklós. Neves költőnk Nem tudhatom című verse nyitotta ugyanis a hivatalos programot, s így, érettségi vizsgák idején nem szégyen bevallani, húsz évvel ezelőtt alaposabban is megtanulhattam volna ezt a költeményt. Hiába a térkép-táj, a kő, az iskola, a béke hiánya/reménye ötlik eszembe, a mosonmagyaróvári buszgyár színpadáról a dolgáért remegő dolgozó alakja, a gyárak udvarának képe úgy hangzott fel a művészi szónok szájából, mint egyfajta csatakiáltás.
Hogy vöröslő fájdalom marad-e hátra az érdekek ütközése nyomán, vagy a fojtott szavakra felelnek-e friss szavak – nem tudhatom. Azt tudom, érzem, hogy jó volt dolgos magyar emberek tömegében elvegyülni, akiket láthatóan nem érdekel, hogy egyes döntéshozók úgy tesznek, mintha ők nem is léteznének. Teszik a feladatukat, ma is, holnap is, abban bízva, hogy sokan követik példájukat.