Techtogether Saját jármű építését tervezik a szombathelyi gépészek

Saját jármű építését tervezik a szombathelyi gépészek

Beck András | 2019.10.11 11:00

Saját jármű építését tervezik a szombathelyi gépészek

Kisebb csoportokra bontva készül a jelenleg rekordot jelentő 17 fős Szombathelyi Gépész TechTogether-csapat a jövő heti megmérettetésre. „Emellett folyamatosan egyeztetünk arról, hogy milyen járművet építsünk, amivel később versenyeken szeretnénk indulni” – mondta Sebestyén László, csapat a tagja, leendő vezetője.

Hirdetés

– Mióta működik a csapat és hány főből áll?
– Még 2017 nyarán az egyetemi csoportban hirdette meg az egyik tanárunk, Dr. Bak Árpád a Techtogether Automotive versenyt. A mi csapatunk tehát gyakorlatilag erre a versenyre alakult. Akkor első jelentkezőként a csapatot azóta is vezető Szunyi Attila kezdte el szervezni a csapatot. Kezdetben tíz fővel indultunk, most viszont már tizenheten vagyunk a csapatban. A „kemény mag” egy nagyjából 5-6 fős csapat, akik köré mindig jönnek új és régi tagok az aktuális versenyekre. Most is öten csatlakoztak hozzánk, ők még nem voltak velünk versenyen.

– Hogy alakultak az eddigi versenyszereplések?
– Eddig csak a Techtogether versenyen tudtunk indulni, bár itt szerencsére évről-évre. A legelső versenyünkön a legjobb kezdőcsapat díját sikerült elhoznunk. Ennek egyrészt persze örültünk, de persze szerettünk volna jobb helyezéseket elérni. A versenyt megtapasztalva ezután jelentős átszerveződés következett. Az eredeti 10 főből 6 maradt, majd új emberekkel egészültünk ki. Az elsődleges követelmény az volt az új tagoknál, hogy minél komolyabban vegyék a versenyt, és mindent tegyenek meg a siker érdekében. Azóta minden alkalommal sikerült a dobogóra állnunk, amire ilyen kis csapatként különösen büszkék vagyunk. A legjobb eredményünk eddig a tavalyi, ahol a 3. helyezést értük el összesítve és mellé négy darab különdíjat szereztünk.

Jellemzően a dunántúli autóipari cégekhez mennek dolgozni az ELTE Savaria Egyetemi Központban végzett gépészmérnökök – mondta Sebestyén László, a Szombathelyi Gépész TechTogether-csapat tagja, leendő vezetője.
Jellemzően a dunántúli autóipari cégekhez mennek dolgozni az ELTE Informatikai Kar Savaria Műszaki Intézetben végzett gépészmérnökök – mondta Sebestyén László, a Szombathelyi Gépész TechTogether-csapat tagja, leendő vezetője.

– Min dolgozik jelenleg a csapat?
– Az idei előfeladatokon dolgozunk, szervezzük a Budapestre való felutazást, valamint az új tagok beilleszkedését. Emellett jelentős vezetőségi csere is zajlik, ugyanis Szunyi Attila csapatkapitánynak ez az utolsó féléve, ezáltal az utolsó Techtogether versenye is, így most már fokozatosan veszem át a feladatait. Ezek mellett folyamatosan egyeztetünk arról, hogy milyen járművet építsünk, amivel később versenyeken szeretnénk indulni. Ez sajnos hosszadalmas folyamat, mert mindig más igényeknek kell megfelelnünk.

– Hogyan készülnek a TechTogether versenyre?
– Fokozatos építjük a csapatot és a jelenleg rekordot jelentő 17 fővel indulunk a versenyen. Szerencsére sokszínű kvalitásokkal rendelkeznek a mostani csapattagok. Minden előfeladatra kijelölünk valakit, aki szakmailag a legmegfelelőbb, ebben az esetben ő lesz a felelős a feladat megoldásáért. Melléjük csatlakoznak azok a tagok, akiket érdekel az adott feladat és szeretnének rajta dolgozni. Két-három naponta tartunk megbeszélést arról, hogyan haladnak a feladatokkal a csoportok és ahol egy kis segítségre van szükség, ott megnöveljük a kapacitást.

Fokozatos építik a csapatot, jelenleg rekordot jelentő létszámmal indulnak a TechTogether versenyen
Fokozatos építik a csapatot, jelenleg rekordot jelentő létszámmal indulnak a TechTogether versenyen

– Mennyire nehéz embert találni a csapatba?
– Röviden és tömören: nagyon. Fiatal képzés a miénk az ELTE Informatikai Kar Savaria Műszaki Intézetben, kevés hallgatóval és szinte mind duális képzésben tanulnak. Akiket egyáltalán érdekelnek az ilyen jellegű megpróbáltatások, azok sem mindig tudják vagy merik bevállalni a versenyekkel járó feladatokat a meglévő teendőik mellé.

– Többnyire hova mentek dolgozni a végzősök?
– Jellemzően a dunántúli autóipari cégekhez. Tavaly végzett három tagunk, közülük vannak, akik például a BPW Hungária Kft.-nél dolgoznak. Az idén végzők közül a legtöbben a Schaefflerhez mennek, de van, aki a gyógyszeripari üvegeket gyártó Schotthoz.

Nyitókép: A szombathelyi csapat a tavalyi TechTogether versenyen, ahol 3. helyezést értek el és négy különdíjat szereztek.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink