Techtogether Mi az: napelemes és elektromos hajtású? A BME hajója!

Mi az: napelemes és elektromos hajtású? A BME hajója!

Pardavi Mariann | 2016.04.13 12:30

Mi az: napelemes és elektromos hajtású? A BME hajója!

Új vizekre evez az Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – ezt ráadásul olyannyira kell szó szerint venni, hogy Hollandiában vízre száll és meg is méretteti magát hamarosan a hallgatók által készített hajó. Treszkai Alizzal beszélgettünk, aki a csapat marketinges ügyeit intézi.

Hirdetés

– Honnan indult a Solar Boat Team?
– 2014-ben a Gépészmérnöki Kar három gépészmérnök hallgatója alapította a csapatot, mely azzal a céllal jött létre, hogy egy kizárólag napenergiával működő, ember által vezetett, teljesen elektromos hajtású hajót tervezzen és építsen, és ezzel a járművel 2016-ban a Hollandiában és Monte-Carlóban megrendezendő Dutch Solar Challenge Világbajnokságon sikerrel szálljon versenybe.

– Manapság rengeteg versenyen próbára tehetik gyakorlati tudásukat a hallgatók. Miért ezt a vizes kihívást választottátok?
– Ezen a versenyen sem a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói, sem más magyarországi csapat nem indult még, első csapatként hatalmas a kihívás és tét, rajtunk múlhat a verseny teljes jövője az országban. Földrajzilag és technológiailag is nagy lépés eddigi tapasztalatainkhoz viszonyítva. A Műegyetemen jelen van az a tudás, ami egy ilyen hajó tervezéséhez szükséges, csapatunk tagjainak lelkesedésén kívül az oktatói támogatás sem marad el.

– Milyen szempontok szerint dolgoztok a hajón?
– A verseny előírásai mellett a már évek óta versenyző csapatok megoldásait is tanulmányoztuk. Mivel első alkalommal veszünk részt, nem egy részegység fejlesztésére összpontosítottunk, hanem a teljes jármű biztos működtetése a cél. Újdonság és jelentős szakmai kihívás ugyanakkor a hydrofoil, úgynevezett szárnyas hajó tervezése, melyet a tapasztalt csapatok sem mindig vállalnak. Miután versenyjárműről van szó, amelynek energiahatékonysága is kulcsfontosságú, ezért az alacsony tömeg, csekély ellenállás, az elérhető legjobb hatásfokú rendszerek beépítése a cél. Miután számos elemet magunk készítünk, gyártástechnológiai szempontból célszerűségre, hatékonyságra törekszünk.

– 2014-ben alakult a csapat, a versenyig számítva alig két hónapotok van. Melyek a következő időszak feladatai?
– A hajótest és kettős C alakú szárny külső héjának formájától a belső teherhordó szerkezeten át a gyártástechnológiáig megszülettek a tervek, valamint a szükséges alapanyagokat és gyártó eszközöket biztosító partnereket is felkutattuk. A hajtási és irányítási rendszer elemei nagyrészt gyártás alatt állnak, ahogyan a hajó szállításához szükséges utánfutó, valamint a kompozit test térhálósításához használt hőkezelő kamra is. A teljes hajó elektronikai blokkdiagramja ismert, a szükséges berendezések – például motorvezérlő, MPPT – specifikációjával együtt; jelenleg is zajlik ezek beszerzése, valamint teszteléshez való előkészítése. A csapat egyedileg összeállított napelemrendszert, valamint saját tervezésű akkumulátor egységet használ majd a járműben. Az előző folyamatokkal párhuzamosan zajlik a felügyeleti és vezérlő rendszer programozása is.

– Milyen technikai adatokat árulnál el a hajóról?
– A hossza 6 méter, szélesség 2,2 méter. A hajótest anyaga két irányban erősített szénszál erősítésű szendvicsszerkezetű kompozit. Kettős C alakú szárnnyal szerelt, amely 14 km/h-nál kiemeli a hajót a vízből, ezáltal még gyorsabban tud majd haladni. A teljesítmény: 5kW és az akkumulátor kapacitása: 1500/1750 Wh (versenytől függően), ennek következtében a napelemrendszer maximális teljesítménye: 1750 Wp. Ezáltal a hajó maximum sebessége 35 km/h, tömege 120 kg, míg a rendszer feszültsége 48 V lesz előzetes számításink alapján. A gépészeti elemek forgácsolt alumíniumból készülnek, míg a hajtásrendszer fogazott szíjhajtás lesz, kormányzása a vonóelemes kormánylapátból, és szervo vezérelt stabilizátorokból áll.

– Melyik alkatrész vagy technikai megoldás adta a legnagyobb kihívást?
– Jelenleg a kompozit test tervezésére és a csapat által történő legyártására vagyunk a legbüszkébbek, hiszen a hajótest a napokban van gyártás alatt. Természetesen a kompozittest nincs egyedül, hasonlóan büszkék vagyunk a szárny tervezésére és csatlakoztatására, ezenkívül pedig a napelemes rendszer és az akkumulátorcsomag tervezésére.

– Elsőként mérettetitek meg magatokat Hollandiában. Mire számítotok?
– A jó hangulat a csapat összetételét látva, ismerve már most is garantált, ezt persze fokozza majd a valódi nemzetközi megmérettetés izgalma és a holland tájak felfedezésével járó élmény is. A tavalyi monacói verseny tapasztalatai alapján számítunk arra, hogy a csapatok közötti verseny mellett megismerhetjük más hallgatók kultúráit és teljesítményét. Ránk hosszú napok technikai és emberi kihívása vár majd, reméljük stabil teljesítménnyel és biztos célba éréssel zárulnak majd a futamok.

– A honlapotok szerint jópár cég, szervezet, média áll mögöttetek: autóipari vonalról többek között a Zoltek, az S&T vagy a National Instruments szavazott bizalmat nektek. Fiatal csapatként hogyan tudtatok ennyi szponzort magatok mögé állítani?
– Sikerünk az elképzelés nagyságán túl, a befektetett munkában, a megjelenésre fordított gondosságban, a munkával és partnerekkel szembeni tiszteletben rejlik. Természetesen a Műszaki Egyetem hírneve is segítségünkre volt a partnerek megnyerésénél, de a kitartás és rengeteg munka az, aminek köszönhetjük a szponzorok hosszú távú támogatását. Szervezett kommunikációval igyekszünk a továbbá is fenntartani szponzoraink és leendő támogatóink érdeklődését.

– Jó érzékkel kezelitek az online megjelenéseteket is. Mit tanácsolnál a többi hallgatói csapatnak, miért fontos ez, mire érdemes figyelni?
– Az információszerzés alapvető forrása az online felület; pár másodperc alatt megismerheti bárki a leendő partnert, ezért érdemes nagy figyelmet fordítani a megjelenésre és az információk elérhetőségére. Az ismertető anyag tartalmassága, érthetősége a leendő támogatók szemében hitelességet sugároz.

– Az egyetemen több hallgatói csapat tevékenykedik, összedolgoztok? Milyen segítséget kaptok az intézménytől?
– A Budapesti Műszaki Egyetem vállalta, hogy biztosítja a nevezési díjunkat a versenyre, ezenfelül a Gépészmérnöki Kar és több oktató szakmai támogatását élvezzük az egyetemen. Az előző év novemberében ötleteink alapján megszületett az I. BME Versenycsapat Konferencia, melynek célja az volt, hogy az egyetemi csapatok tapasztalatokat cserélhessenek, közelebbről megismerhessék egymás tevékenységét és hosszú távon is sikerüljön egymással jó kapcsolatot kialakítani.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink