Techtogether Mérnökhallgatók: megéri szakmai programokon versenyezni

Mérnökhallgatók: megéri szakmai programokon versenyezni

Pardavi Mariann | 2014.04.15 13:23

Mérnökhallgatók: megéri szakmai programokon versenyezni

Idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a győri egyetem a Gépész- Mechatronikaimérnök Hallgatók Országos Konferenciáját. Arról kérdeztük a hallgatókat, miért jönnek vissza évről évre.

Hirdetés

Egy korábbi cikkünkben a Széchenyi István Egyetem nevével fémjelzett versenysorozat kapcsán már beszámoltunk arról, hogy az egyes cégek miért álltak a rendezvény mögé. A megkérdezett autóipari beszállítók képviselői egyöntetűen azt hangsúlyozták: olyan rendezvényt támogatnak, ahol meg tudják ismerni a hallgatók valódi képességeit, s adott esetben ez a későbbiekben akár hasznukra is válhat munkaerőkeresésnél.

– Az egyetem a gyakorlatorientált képzés mellett kötelezte el magát. A Gépész- és Mechatronikai mérnök Hallgatók Országos Konferenciája is illik a Széchenyi István Egyetem ez irányú stratégiájába – mondta el Szabó József, a GMHOK egyik főszervezője, aki maga is az intézmény hallgatója. – A tavalyi évtől kezdődően nemzetközivé vált a konferencia. Hosszú távú célunk, hogy még tovább bővítsük a határon túli résztvevők számát, idén már négy külföldi egyetem csapata versenyzett. Ez volt a nyolcadik rendezvényünk, s túlzás nélkül állíthatom: egyfajta presztízs részt venni, ráadásul az önéletrajzban is jól mutat. Emellett fejlődik hallgatók csapatmunkához való hozzáállása és prezentációs képessége, hiszen a feladatok megoldását a többiek és a szakmai zsűri előtt kellett bemutatniuk.

Körmendi Mátyás és Szabó József szervezők

Egy csapatot hat-hét különböző intézményből érkező hallgató alkotott, s mivel nem ismerték egymást korábbról, még inkább hasonlított valós, munkahelyi környezethez. Egy vállalathoz két csoport tartozott. Hogy a versenyszellemet még inkább fokozzák, a szervezők négy kategóriában osztottak díjakat: a szakmai zsűri értékelte a leginnovatívabb ötletet, a legjobb műszaki megoldást, valamint kiosztottak női különdíjat és közönségdíjat is.

Nagy Júlia

A verseny műszaki jellegéből adódóan jellemzően a férfiak versenye, ám a tömegben feltűnt hét hölgy is, akik közül Nagy Júlia, a női különdíj birtokosa bizonyult a legjobbnak. Szerényen annyit mondott csupán, azért ő kapta a díjat, mert ő prezentált a csapat nevében. A díjhoz minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy világéletében a műszaki pálya vonzotta, így egyenes út vezetett számára a versenyre az Óbudai Egyetem delegáltjaként. Júlia a Nemak által kiosztott feladatot oldotta meg, s mint mondta, nemcsak tetszett neki a megbízás, de örült annak, hogy életszerű problémával kellett szembesülnie és megoldani azt a csapattal.

Kacsándi Zoltán

A legjobb műszaki megoldással kitüntetett csapat nevében Kacsándi Zoltán, a Debreceni Egyetem Műszaki Karáról érkező épületmechatronikus-hallgató beszélt. Ők a Jankovits Hidraulika Kft. feladatát oldották meg.

– A hatékonyságnövelés volt a cél, vagyis az időkeretet kellett csökkenteni. Az általunk használt alapelvek egyszerűek voltak, elképzelhetőnek tartom, hogy a későbbiekben felhasználja a vállalat. Úgy gondolom, a Jankovits Hidraulika és a tevékenysége igazán jó feladatokat képes nyújtani egy fiatal mérnök számára. Tetszett a feladat adta kihívás és az, hogy különböző egyetemekről érkező hallgatók vadidegenekből barátokká váltak. Ennek révén fejlődött az a képességünk is, melynek révén csapatmunkában dolgozunk. Úgy gondolom, azért mi kaptuk a legjobb műszaki megoldásért járó díjat, mert mi tudtuk a leglátványosabban bemutatni a feladatra írt megoldási javaslatunkat animációval.

Fülöp Gábor

Fülöp Gábor az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának hallgatójaként érkezett a versenyre.

– A papír sokat elbír, a gyakorlatban azonban kiderül, hogy ha valami megtervezhetetlen. Többek között erre is jó a GMHOK – utalt Fülöp Gábor arra, hogy a hallgatóknak valós életből vett problémákat kellett megoldaniuk. – Az SMR Hungary Bt. egyik csapatába kerültem, így az egyik legkreatívabb feladatot oldhattam meg. Azzal bíztak meg minket, hogy tervezzük meg, milyen plusz innovációkat kaphatnak a meglévő funkciók mellett a visszapillantótükrök. Igyekeztünk úgy ötletelni, hogy az egész járművet bevonjuk a tervezésbe, így több szempontot vettünk figyelembe: a biztonsági mellett kommunikációst is bevontunk úgy, hogy felhasználóbarát maradjon. Az SMR korábban már felhasznált egy GHMOK-s ötletet, elképzelhetőnek tartom, hogy a mi javaslatainkat is beépítik majd a tervezés során valamilyen formában.

Fülöp Gábor és csapata nem aprózta el a munkát, egyből két díjat is bezsebelt: ők nyerték a legjobb innovációért járó elismerés mellett a közönségdíjat is. Mint mondta, ehhez nagyban hozzájárult a jó prezentáció. Az ötlet bemutatását Süli Dávid vállalta el, aki szintén az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának hallgatója. Hozzátette azt is, nemcsak arra a jó verseny, hogy ipari élethelyzetekkel találkozzanak a hallgatók és gyakorolják a prezentációt. Mint mondta, ez a rendezvény tökéletesen alkalmas arra, hogy megismerjék a többi egyetem mérnökeit, vagyis azokat vetélytársaikat, akikkel pár év múlva akár ugyanazért az állásért fognak vetélkedni.

– A közös munka során kitapasztaljuk, melyek a másik erősségei, gyengeségei, s adott esetben ezek fényében alakíthatjuk az önéletrajzunkat.

Németh Attila és a Pozsonyi Műszaki Egyetem többi hallgatója

A határon túli csapatok közül a Pozsonyi Műszaki Egyetem képviselőjeként Németh Attila vállalta a portálon való szereplést. Hasonlóan látja hallgatói szemmel a versenyt, mint a többiek: remek alkalom tapasztalatszerzésre és az sem utolsó szempont, hogy bővül a kapcsolati tőkéje. Mint mondta, minden csapat körbejárt a győri ipari parkban található cégeknél, így a Jankovits Hidraulika, a Borsodi Műhely, a Nemak Győr mellett az Audi Hungariánál is részt vettek gyárlátogatáson. Neki ez utóbbi tetszett a leginkább, el tudná képzelni, hogy miután doktoranduszként kijárta az egyetemet, a győri négykarikás gyárban kezdi tudását pénzre váltani. Nemcsak az Audi Hungaria nyűgözte le a modern technológiájával, hanem a magyar oktatási rendszer is elkápráztatta.

– Jó lenne, ha Szlovákiában hasonlóan jó kapcsolat alakulna ki a vállalatok és az egyetemek között. Ugyan vannak kezdeményezések, de közel sem ennyire gyakorlatorientált az oktatás, mint Magyarországon. Idén másodszor voltam a rendezvényen, de az biztos, jövőre is jövök! A Széchenyi István Egyetem is lenyűgöző, főleg a tágas, jól felszerelt, de ugyanakkor csendes könyvtár fogott meg a legjobban.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink