Techtogether Még topcsapatokat is megvertek a BME járműépítői Silverstone-ban

Még topcsapatokat is megvertek a BME járműépítői Silverstone-ban

Pardavi Mariann | 2016.07.28 08:33

Még topcsapatokat is megvertek a BME járműépítői Silverstone-ban

A silverstone-i versenyt tartják az egyik legrangosabb Formula Student rendezvénynek, melyen a BME FRT járműépítő csapata egyedüli magyar teamként jutott ki. Ez önmagában már ok lenne a büszkeségre, azonban a BME hallgatói 107 induló közül 99-et maguk mögé parancsoltak. Sipos Gábor csapatmenedzser osztotta meg az angliai verseny részleteit.

Hirdetés

– Hogyan oldottátok meg a kiutazást Silverstone-ba? Maga a jármű és a csapat kiutazása is gondos szervezést igényelhetett.
– Valóban, a 23 tagú versenycsapat, az autó és a teljes felszerelés kijutását kellett megoldani az Egyesült Királyságba. A nem hétköznapi feladat megoldásában a Porsche Hungária, az Opel Magyarország, és a Renault Hungária voltak a segítségünkre, így az általuk biztosított három szállítójármű, illetve két saját autóval kiegészülve 5 autóból álló konvojjal indultunk neki a közel 2000 kilométeres útnak. Az említett cégeknek ezúton is köszönjük a támogatásukat.

– A silverstone-i versenyt az egyik legrangosabb Formula Student rendezvényként tartják számon. Egyetértesz ezzel?
– A Formula Student United Kingdom az első európai versenyhelyszín volt, alapvetően ez adja a különlegességét, emiatt rendelkezik a legnagyobb hagyományokkal az európai versenyek tekintetében. Egyébként évről évre az egyik legnépesebb és legerősebb mezőny gyűlik össze az FSUKra, idén 130 csapat adta le a nevezését, melyből 107 tudott végül elrajtolni a versenyen, köztük egyetlen magyarként mi is. 30 nemzet képviseltette magát, Ausztráliától kezdve Dél-Afrikán át egészen Spanyolországig. Részt vettek a már évek óta topcsapatoknak számító holland, svájci és német egységek is, ennek tudatában a mezőny első harmadába vártuk magunkat, egészen az eredményhirdetésig.

– Milyen csapatokat tudtatok végül magatok mögé állítani?
– Azt már a verseny közben is láttuk, hogy egy-egy versenyszámon az említett topcsapatok elé kerülni sem lehetetlen, legyen az statikus vagy akár dinamikus versenyszám, ez a tény nagyon jót tett a lelkünknek. Egyes versenyszámokon elé tudtunk kerülni a svájci, német, holland és angol csapatoknak, illetve jópárukat az összesített értékelésben is megelőztük. Fontos elmondani, hogy helyén kezeljük az eredményeket, és tovább dolgozunk teljesítményünk javításán. A jókedv aztán persze az összesített helyezés – 107 induló közül a 8. hely – megismerésekor lett teljes, nagyon örültünk az eredménynek. Mivel a legtöbb csapatnak ez az első verseny az évben, így sokuk – köztük mi is – találkozik komolyabb gondokkal, amelyek megismerésére addig nem volt lehetősége. Számos ilyet láttunk a versenyen, az, hogy minket csak kevésbé sújtottak ilyen jellegű problémák, a szándékosan hosszúra tervezett tesztidőszakunknak tudjuk be.

– Milyen technikai gondokat kellett megoldani?
– Apróbb problémákkal szembesültünk a gépátvétel során, többségüket hamar sikerült orvosolni. A gépátvételnél alapvetően elégedettek voltak az autónk műszaki színvonalával, ez egy fontos lépés volt afelé, hogy időben részt tudjunk venni az összes versenyszámon, hisz egy ilyen zsúfolt hétvégén általában a pontos időbeosztásra is nagy figyelmet kell fordítani. Egy komolyabb meghibásodás azonban végigkísérte a hétvégét, ez pedig a töltőnk hibája volt. A verseny idejére a hamburgi csapat segített ki minket azzal, hogy használhattuk az egységüket az autónk feltöltésére, nélkülük nem érhettük volna el az eredményt, köszönjük!

– Összesítettben a nyolcadik helyet sikerült megszerezni 107 csapatból, míg a mérnöki tervez számnál hetedik, hatékonyság esetén pedig a második helyet. Mire vagytok a legbüszkébbek?
– Az összes eredményre egyformán vagyunk büszkék, persze a gyorsuláson elért eredményen tudunk még javítani. Természetesen ismerjük a helyezések mögötti munkát, tudjuk, hogy milyen körülmények között sikerült elérni, és mindezek figyelembevételével tudjuk azt mondani, hogy nagyon elégedettek vagyunk minden egyes sorral. Magabiztosan és talpraesetten néztek szembe a statikus versenyszámon prezentáló csapattagjaink a neves bírákkal, és Emma, a járművünk is nagyon fürgén mozgott pilótáink keze alatt a pályán, ezeket tükrözik az eredmények. Büszkesére ad okot az is, hogy második legjobb elektromos autóként végeztünk. Pozitív visszajelzéseket kaptunk a bíráktól, pontosan tudjuk azt is, hogy hol és hogyan kell fejlődnünk, a következő versenyig hátralevő kevés időben ezekre koncentrálunk.

– Mikor és hol szurkolhatunk a csapatért?
– A versenyszezonunk tekintetében féltávnál járunk, két verseny van a hátunk mögött, melyeken kiválóan szerepeltünk, és kettő van előttünk is, ahol szintén szeretnék szép eredményeket szállítani. Nincs sok időnk pihenni, kedden érkeztünk haza Angliából, és már elindultunk az FSEastre, melyet Győrben rendeznek. Ha a csapattagok pihenését levesszük ebből a szűk egy hétből, durván 5 napunk marad, ezalatt pedig a Silverstone-ban tapasztaltakkal kell foglalkoznunk. Ezalatt természetesen teszeteket kell érteni amellett, hogy a statikus versenyszámokon előadott anyagainkat fejlesztjük az Angliában kapott tanácsoknak megfelelően.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink