Techtogether Ilyen volt a Pneumobil a mérnökhallgatók szerint

Ilyen volt a Pneumobil a mérnökhallgatók szerint

autopro.hu | 2015.06.01 15:00

Ilyen volt a Pneumobil a mérnökhallgatók szerint

Ebben az összeállításunkban az egri, sűrített levegős járművek versenyén vezetjük végig az olvasót.

Hirdetés

Igencsak sűrű időszak áll a mérnökhallgatók mögött: a versenyszezon elindult a Bosch gokartversenyével, aztán jött a Pneumobil, majd a szakportálunk szervezésében megvalósult Techtogether GTE-Machtech, s a napokban zárult a Shell Eco-marathon futam Rotterdamban. Ebben az összeállításunkban az egri, sűrített levegős járművek versenyén vezetjük végig az olvasót.

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg Egerben a Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt. Hét évvel ezelőtt azzal a céllal indult útjára a megmérettetés, hogy a hazai mérnökhallgatóknak játékos keretek között biztosítsanak gyakorlati lehetőséget a szervezők. A feladat tehát idén is adott volt az egyetemek számára: sűrített levegővel hajtott járművet kellett tervezniük és építeniük a megmérettetésre.

A Tandofer csapata

Ábelovszki Ádám, a Kecskeméti Főiskola Tandofer nevű csapatának tagja is hasonlóan vélekedik. Mint mondta, azért szeretik ezt a versenyt, mert van lehetőség arra, hogy elgondolkodjanak, megoldjanak és kivitelezzenek egy valós mérnöki problémát. A kecskemétiek egyébként szinte minden nagyobb versenyen jelen vannak: Go-Kart, Go-Bosch! és a rotterdami energiatakarékossági verseny rendszeres résztvevői. Ádám egyébként a kecskeméti Mercedes gyár mérnöke, nem kis szerepe volt gyakorlati tapasztalatának a felvételi procedúra során. Csapatmunka, problémamegoldás, széles szakmai ismeretek – Ádámnak ezt adja a Tandofer.

Kéri Tamás a volánnál

Kéri Tamásnak az idei volt a harmadik versenye, a Szegedi Tudományegyetem zászlaja alatt indult a versenyen, a Diff-Air csapat tagjaként. A jármű mechanikai részeinek kialakításában vett részt, reméli, ez a munkakeresnél előnyt jelent majd, bár hozzátette: Szeged környékét nem gondolja erősnek karrierépítés szemponjából.

Himes Ádám

Himes Ádám és csapata, a Kakukktojás Budapestről érkezett Egerbe a Budapesti Műszaki Egyetemet képviselve.

– A járművet folyamatosan fejleszteni kell, ám mi idén erre nem tudtunk energiát fordítani, lényegében csak letöröltük a port a tavalyi pneumobilról – mondta el, hozzátéve, hogy idén azért nem volt idejük a csapattal erre, mert önálló vállalkozásba kezdtek. – A pneumobil építése során megtapasztalt szellemi kihívások és az alkotás nyújtotta élményt egy ilyen kisebb, de pörgős cégnél maximálisan ki tudjuk élni. A mérnökirodát 2008-ban alapítottuk, főként gépészeti, elektronikai és szoftvertervezéssel, valamint kivitelezéssel foglalkozunk.

Balogh Dávid a képen jobbra

Balogh Dávid az Óbudai Egyetemet képviselve, az ABB mérnökeként indult csapatával a Pneumobil futamon. Mint mondta, sokat számított a nagy gyakorlati tapasztalat a felvételnél. Úgy látja, az ilyen versenyek jó rálátást adnak a későbbi munkára: egy projektfeladatot kell időre, csapatban megoldani.

Fehér Tímea szerint sokszor jön jól a női megközelítés

Fehér Tímea a pécsi Pollroth Team sofőrje arról számolt be portálunknak, nem indult a verseny számukra zavartalanul: elromlott a nyomáscsökkentő. Ettől eltekintve hozzátette, minden versenyen elindulnak, amin tudnak, legutóbb a Go-Kart, Go-Bosch! versenyen mérkőztek meg. Úgy gondolják ugyanis, az ilyen versenyekre való felkészülés során sokkal több és összetettebb tudásra lehet szert tenni, mint a félév alatt összesen.

Eredmények:
Távolsági futam:
1. Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem) - 12990 méter
2. Metálmobil (Universitatea Petru Maior, Románia) - 8490 méter
3. 4GO Team (Sapientia EMTE, Románia) - 6169 méter

Ügyességi futam:
1. Tandofer (Kecskeméti Főiskola) - 2:07.512
2. Pollroth (Pécsi Tudományegyetem) - 2:08.316
3. Mekk MestAIR (Miskolci Egyetem) - 2:15.491

Gyorsulási futam:
1. Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem) - 23.871 s
2. Pollroth (Pécsi Tudományegyetem) - 26.169 s
3. PG Power (Gdansk University of Technology, Lengyelország) - 26.263 s

Díjak:
Legötletesebb konstrukció: The Kris Kingles (Klaipeda University, Litvánia)
Leginnovatívabb csapat: Mekk MestAIR (Miskolci Egyetem)
Legjobb futómű: True-AIR (University "Vasile Alecsandri" Bacau, Románia)
Legnagyobb sebesség: Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem)

A VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny győztes csapata: Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem)
Ihász Dániel csapatkapitány
Dienes Alpár
Horváth Máté
Szabados István
Farkas Zsolt (felkészítő tanár)

Hirdetés

Kiemelt Partnereink