Techtogether Formula Student Hungary - ahogy még nem láthattuk

Formula Student Hungary - ahogy még nem láthattuk

autopro.hu | 2014.08.25 09:13

Formula Student Hungary - ahogy még nem láthattuk

A nyár végén tartották az egyik legrangosabb nemzetközi mérnökhallgatói autóverseny hazai futamát. Amíg a pályán zajlott a küzdelem, a boxokban és egyéb helyszíneken is folyt az élet.

Hirdetés

Amint megírtuk, neves autóversenynek adott otthont a nyár végén a gönyűi kikötő flasztere. A 2010 óta magyarországi állomással is rendelkező nemzetközi versenysorozat akár a Formula-1 kistestvérének is tekinthető. Amint Palkovics László felsőoktatási államtitkár rámutatott - Cséfalvay Zoltán államtitkár tavalyi gondolatát idézve -, a hazai nemzetgazdaság szempontjából talán még fontosabb is ez a verseny a mogyoródi futamnál.

Ez a német hallgatói csapat azt üzeni - ha nem is tükörfordításban -, hogy nem a versenypályán való győzelem a legfontosabb

Akár így van, akár nem, több neves járműipari vállalat támogatta az idei többnapos eseményt, a hangfalakból csak angol szavakat hallhattunk, miközben elvegyültünk a cseh, brit, német, orosz és megannyi további nemzet fiai és leányai mellett természetesen a magyar csapattagok sűrűjében. A BME, az idén először induló SZE és a tapasztaltabb KEFO csapata mellett megszemléltük a Miskolci Egyetem majdnem kész autóját is, amivel jövőre már tényleg nagyon rajthoz állnának ők is, de ahogy a pólófeliratokból kivettük, Szeged sem akar lemaradni a sorban.

Míg a srácok finomhangolták a beállításokat, vagy épp teljesítették a versenyszámokat, három város - Győr, Kecskemét és Miskolc - mérnöki életpályamodellek kialakításával kapcsolatos tapasztalatait és terveit egyeztette a VIP sátorban.

A korosztály sajátosságainak megfelelően volt, aki csak elpihent az árnyékban, míg mások nem éppen pihenési szándékkal feküdtek le, fölöttük ugyanis épp versenygépük várta, hogy meghúzzanak, beállítsanak rajta ezt-azt.

Formula Student Hungary 2014
Kattintásra sok képet mutatunk a helyszínről, a verseny hátteréről

A további szavak helyett beszéljenek a képek, bőséges galériát hozunk a helyszínről. Három magyar versenyautóval és az azokat megépítő csapatokkal az autopro.hu által szervezett Techtogether kiállításon és versenyen is találkozhatnak az érdeklődők november 5-7. között, a Hungexpo területén, 15 további csapat társaságában.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink