Techtogether Földesi Péter: kíváncsi diákból lesz jó mérnök

Földesi Péter: kíváncsi diákból lesz jó mérnök

Pardavi Mariann | 2016.04.15 10:44

Földesi Péter: kíváncsi diákból lesz jó mérnök

Eldördült a Techtogether Junior Győr startpisztolya: a támogató cégek jelenlétében ismét megmutathatják a régió diákjai tudásukat.

Hirdetés

A rendezvényt azzal a céllal hívta életre szakportálunk, hogy segítsen a munkaerőre vágyó cégeknek a megoldást találni gondjaikra. A Techtogether Junior Győr ugyanis olyan pályaorientációs verseny, ahol a jelenlévő cégekkel ismerkedhetnek a fiatalok. A vállalatoknak így lehetőségük van bemutatni, miért érdemes járműipari szakmákat választanuk később.

Szilasi Péter Tamás, a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. duális képzésért felelős vezetője úgy látja, a Techtogether rendezvényekben vállalt főtámogatói szerepüknek akár egy-két éven belül kézzelfogható eredményei lesznek.

– Ha egy most nyolcadikos diák olyan középiskola mellett dönt, ahol a műszaki tudományok állnak előtérben, már eredménynek gondolom. Ők akár már egy év után megjelenhetnek nálunk duális képzési formában tanuló szakközépiskolai diákként. A közvetlen eredmények mellett természetesen áttételes hatásai is lehetnek a megjelenéseinknek. Ha egyre többen döntenek műszaki, mérnöki pályák mellett, akkor abból nagyobb eséllyel választják majd a Nemak számára fontos szakmákat is – több szakmunkástanuló, több járműipari fémalkatrész- gyártó vagy szerszámkészítő, több mérnök, több öntőmérnök.

A rendezvény megnyitóján Radnóti Ákos alpolgármester szintén ezt a gondolatot erősítette, amikor úgy fogalmazott, rendkívül fontos, hogy fiatalkorban kialakuljon a jövőkép.

– Sok ilyen rendezvény kellene! Azt szeretnénk, hogy ezek a fiatalok Győrben tanulnának és Győrben vállalnának munkát.

Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora szakportálunk kérdésére a kíváncsiságot emelte ki. Úgy gondolja, ha ez a tulajdonság adott a fiatalokban, akkor garantált a fejlődés, innováció.

– Fontos, hogy megkérdőjelezzük a biztosnak hitt tényeket, keressük az új módszereket, lehetőségeket. Annak idején azt gondolta az ember, hogy a lónál nincs hatékonyabb módszer eljutni az úticélig, most pedig közlekedés csúcsán vagyunk! A következő generáció, a jelenlévő fiatalok feladata, hogy megoldást találjanak a hogyan tovább kérdésre. Hogy mi lesz a következő lépcső, én nem tudhatom. Oktatási oldalról az a feladatunk, hogy fenntartsuk a fiatalok természetes kíváncsiságát, hiszen ez az innováció kulcsa.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink