Techtogether Debreceni mérnökjelöltek nyerték a kombájnépítő versenyt

Debreceni mérnökjelöltek nyerték a kombájnépítő versenyt

autopro.hu | 2014.06.06 12:20

Debreceni mérnökjelöltek nyerték a kombájnépítő versenyt

A harmadik alkalommal megrendezett Unitech mérnökversenyhez a Claas Hungária Kft. munkatársai nyújtottak műszaki támogatást.

Hirdetés

Kilenc felsőoktatási intézmény csapata mérte össze tudását a Claas-Unitech mérnökverseny döntőjében, amelyet nájus 22-én tartottak a Claas Hungária Kft. törökszentmiklósi telephelyén. A versenyzők előzetesen azt a feladatot kapták, hogy tervezzenek és építsenek meg egy olyan, három egységből álló gépkapcsolatot, mely egy valóságos kombájn-vágóasztal-szállítókocsi hármas működését és használatát képes utánozni.

A csapatok a pályamunkák terveit 2014. január 6-ig nyújthatták be, a terveket a Claas Hungária Kft. mérnökei bírálták el.

A májusi döntő 3 versenyszámból állt. A mobilitás feladat azt hivatott vizsgálni, mennyire ügyesen tud a gépcsoport közlekedni. Ellenőrizték a fékek erősségét és a járművek vonóerejét, majd a szerelvénynek szlalomoznia kellett egy kijelölt pályán, végül egy gyorsulási szakasz következett.

A második, aratás feladat esetében egy négyzet alakú területen elrendezett fakockák és teniszlabdák jelképezték a terményt, amelyet a „kombájn” segítségével fel kellett szedni a földről, a kétféle anyagot két külön tartályba kellett szétválogatni.

A harmadik versenyszám a fárasztóvizsgálat volt, ahol különféle akadályokon (bukkanó, rámpa stb.) kellett a versenyzőknek áthajtaniuk a gépeikkel.

A dobogó legfelső fokára a Debreceni Egyetem "Foolish Engineers" csapat állhatott fel. Második helyezést ért el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem "PIMP" csapata, a bronzérmes a Széchenyi István Egyetem "SZElektálók" csapata lett. A leginnovatívabb csapat különdíját a Kecskeméti Főiskola "Betakarítók" csapata kapta.

A debreceni kombájnépítő gárda tagjai a Claas vállalatcsoport Harsewinkelben található központjába látoghathatnak.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink