TechTogether

Három testvér, három karriertörténet – ilyen pályát futhatnak be az öntőmérnökök

Akárcsak egy népmese, olyan ez a beszélgetés a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. szakembereivel: a legnagyobb testvér az országot átszelve elindult szerencsét próbálni, akinek olyannyira bejöttek a számításai, hogy követték őt testvérei is. Juhász Viktorral, Gáborral és Ákossal, valamint a vállalat termék- és folyamatmérnökségének vezetőjével, dr. Fegyverneki Györggyel beszélgettünk.

Szerző: Pardavi Mariann | 2017.03.30. 09:30

Videóban mutatkozik be a BME FRT menedzsmentje

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói csapata évről évre bizonyít az általuk tervezett és épített együléses versenyautójukkal a Formula Student versenyeken, méghozzá olyan nagy sikerrel, hogy a tavalyi szezonban neves topcsapatokat is maguk mögött hagytak.

Szerző: Pardavi Mariann | 2017.03.28. 13:30

Már épülnek a pneumobilok a jubileumi versenyre

Azzal a szándékkal hoztuk létre a Pneumobil Versenyt, hogy kockázat nélkül kipróbálhassák magukat mérnökként a hallgatók – mondta el Gödri István, a megmérettetést szervező Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Szerző: autopro.hu/P.M. | 2017.03.09. 15:30

Idén is megreptetjük Alfrédot, a Conti logó lovát

Az elmúlt évek nagy sikereinek köszönhetően immár tradícióvá vált szegedi leányvállalatunk mérnökversenye. A Continental ContiTech Szeged Mérnök Grand Prix-n ugyanis izgalmas és extrém – a kreativitást alaposan próbára tevő – feladatot kell megoldani a diákcsapatoknak.

Szerző: ContiBlogger | 2017.03.09. 13:47

Hanula Barna: a műszaki érzék soha nem avul el

A Széchenyi István Egyetem téli záróvizsga időszakának befejezéséig 530 mérnökhallgató teljesítette a diplomaadás minden követelményét.

Szerző: autopro.hu/P.M. | 2017.02.21. 11:39

Április közepére el is készül az FRT új járműve

Január végén mutatta be új járművének terveit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem járműépítő csapata, a BME FRT. 15 kilogrammot spóroltak a tömegen, így akár 110 kilométer/óra sebességre is képes lesz. Sipos Gábor csapatkapitány árulta el az új, együléses versenyautó további részleteit.

Szerző: Pardavi Mariann | 2017.02.06. 14:34

Jármű- és villamosmérnöki duális képzést indít a Knorr-Bremse

A 2017/2018-as tanévtől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közösen indul a képzés. A duális mesterképzésben résztvevő hallgatók a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. budapesti Kutatási és Fejlesztési Központjában töltik képzési idejüket.

Szerző: autopro.hu/P.M. | 2017.01.31. 14:01

Hírlevél feliratkozás

Kiemelt partnereink