Évente 100 km - így fejlődik a magyar úthálózat

Szerző: MTI | 2017.09.06. 08:39

Az elmúlt négy év alatt több mint négyszáz kilométerrel bővült a tízezer fő alatti településeken található belterületi utak hossza, az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) adatai alapján.

Idén a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása előirányzaton belül a közutak fenntartásához kapcsolódó támogatás 16,2 milliárd forint  közölte a Belügyminisztérium.

Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések között 2015 óta szerepel a belterületi utak, járdák, hidak felújítása. A költségevetési törvényben biztosított forrás mellett a tárca minden évben törekszik további költségvetési források átcsoportosítására e célra: 2015-ben közel 1,3 milliárd, 2016-ban közel 3,7 milliárd, 2017-ben pedig több mint 2,8 milliárd forint összegű támogatást hagytak jóvá. Amennyiben a források lehetővé teszik, az idén még születhet további döntés a korábbi évekhez hasonlóan  hangsúlyozta a tárca.