Szolgáltatók Átadták a zalaegerszegi tesztpálya első ütemét

Átadták a zalaegerszegi tesztpálya első ütemét

MTI | 2019.05.20 14:37

Átadták a zalaegerszegi tesztpálya első ütemét

A teljes beruházásból mostanra elkészült a kezelhetőségi tesztpálya, az okos város első, öthektáros területe és a kétezer négyzetméteres technikai épület. Jövőre pedig a második fázis is megépül a tervek szerint.

Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Hári András, a tesztpálya ügyvezetője közösen nyomták meg azt a gombot, ami a pálya működésének indítását jelképezte.

Orbán Viktor várakozása szerint a zalaegerszegi pályán regionális szakmai központ jöhet létre, amelynek a vonzáskörzete az egész régióra kiterjed, sőt európai kisugárzása is lehet. A beruházás forrásait a költségvetés biztosította 45 milliárd forintból, a második fázis pedig a tervek szerint 2020-ig épül meg – tájékoztatott.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ma Magyarországon 620 járműipari vállalat van jelen, a világ húsz legmeghatározóbb járműgyártója és járműipari beszállítója közül 15-nek gyára működik az országban.

Nemzeti érdeknek nevezte, hogy ezek a cégek úgy gondoljanak Magyarországra, ahol nemcsak a termelés és az összeszerelés, hanem a fejlesztés területén is versenyelőnyre lehet szert tenni.

Ez sem tűnik elrugaszkodott tervnek – mondta –, hiszen Magyarország ma már jóval több, mint egy összeszerelő műhely, hiszen 10 ezer járműipari fejlesztő mérnök és ugyancsak mintegy 10 ezer telekommunikációs mérnök dolgozik az országban.

800 milliárd járműipari fejlesztésekre

A járműipari kutatóhelyek száma 40, amelyek működésére és fejlesztésére ebben az EU-s ciklusban 800 milliárd forintot fordítottak – közölte.

A kormány kutatás-fejlesztési politikájáról szólva emlékeztetett rá: idén a költségvetés több mint 140 milliárd forinttal támogatta a hazai K+F-et és innovációt, jövőre pedig várhatóan 30-40 milliárd forinttal emelik az állami forrásokat.

Speciális vizsgálatokat lehet végezni

A 265 hektáros területen elkészült a kétkilométeres kezelhetőségi pálya, ahol a menetstabilizálást, a kormány- és fékrendszert vagy a sávtartó funkciókat tesztelik. A mintegy 300 méter átmérőjű dinamikai felület 800 méteres ráfutósávval rendelkezik, ami egyebek mellett az úgynevezett jávorszarvastesztek elvégzésére is alkalmas, amivel azt lehet vizsgálni, hogy egy autó mennyire biztonságosan tud kikerülni egy hirtelen felbukkanó akadályt. A fékek vizsgálatát nyolc különböző sávból álló felületen végezhetik.

Elkészült a smart city, az okosváros első öthektáros területe, ami városi környezetet imitáló körülményeket biztosít. A 2000 négyzetméteres technikai épület 16 személyautó és három kamion elhelyezésére lett kialakítva, a 300 fős konferenciaterem pedig ugyancsak alkalmas járművek bemutatására is.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink