Szolgáltatók Többévi stagnálás után bővül a magyar faktoringpiac

Többévi stagnálás után bővül a magyar faktoringpiac

MTI | 2015.07.21 15:10

Többévi stagnálás után bővül a magyar faktoringpiac

2014-ben közel 14 százalékkal, 899 milliárd forintra bővült a magyar faktoringpiac a Magyar Faktoring Szövetség (MFSZ) tagvállalatainak adatai alapján, az idén még nagyobb növekedést várnak, ugyanis már az első fél évben 35 százalékkal, 550,7 milliárd forintra nőtt a faktorált forgalom.

Hirdetés

Tavaly a nemzetközi faktoringpiac 7 százalékos, a 63 százalékos részesedésével legerősebbnek számító Európa pedig 10 százalékos növekedést könyvelhetett el - ismertette Csáki Ferenc, az MFSZ elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Csáki Ferenc elmondta: a bővülés alapvetően egy új banki szolgáltatónak köszönhető, de a tagok fele is bővítette forgalmát.

A faktoring részaránya a kis- és középvállalkozások (kkv) éven belüli forgóeszköz-finanszírozásában tartósan 10 százalék körül van. Jelentősen változott azonban az ügyfélkör összetétele: a kis- és középvállalkozások aránya a 2013. évi 72-ről 64 százalékra mérséklődött, a nagyvállalatoké pedig több mint egyharmadra nőtt, ami megfelel a nemzetközi trendeknek.

A mikro- és kisvállalkozások köre ugyanakkor folyamatosan zsugorodik, míg 2010-ben még 64 százalékát adták a bruttó faktorált forgalomnak, 2014-ben már csak 33 százalékát. A beszállítói lehetőségek bővülésével azonban várhatóan közülük is többen élnek majd a faktorálási szolgáltatással - tette hozzá az elnök.

Az ipari vállalkozások részvétele kissé gyengült tavaly a faktoringban 2013-hoz képest, a dominancia áttolódott a kereskedelmi ágazat felé, ez a két ágazat adja a forgalom közel 70 százalékát. Mellettük folyamatosan nő a szolgáltató jellegű vállalkozások részesedése (21 százalék), az építőipari cégek ugyanakkor gyakorlatilag eltűntek a faktoringpiacról a válság idején tapasztalt pénzügyi kockázatok miatt.

Jelenleg már csak 9 független faktorcég tagja van a szövetségnek, pedig 2010-ben még 21 volt. A szektorban erősödik a koncentráció, 2014-ben a faktorált forgalom 62 százalékát a bankok, 19 százalékát a banki, illetve független faktorok bonyolították le - ismertette a szövetség elnöke.

Csáki Ferenc szerint a válság nem rendítette meg a piacot - a finanszírozás volumene nem esett vissza, mint más termékeknél -, a szolgáltató szektort azonban erősen megtépázta. Hasonló hatása volt a 2010-ben kivetett bankadónak is, ami miatt az ágazat minden harmadik tagja veszteségessé vált. A szövetség kezdeményezte a szaktárcánál, hogy a pénzügyi vállalkozásoknál töröljék el teljesen a bankadót, eddig eredménytelenül.

Csáki Ferenc a tavalyi eredmények közül kiemelte, hogy sikerült olyan államilag finanszírozott faktoring termékeket - Exim faktoring, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogram (nhp) terméke - életre hívni, amelyek lehetővé teszik, hogy a kkv-kör a piacinál jobb kondíciók mellett vehesse igénybe a faktoring termékeket.

Az elnök arra számít, hogy az év végére jelentősen megnő az nhp-n keresztül történő finanszírozás, elérheti az összes faktorált forgalom 10-15 százalékát is. Utóbbi termékkel kapcsolatban megjegyezte, a program feltételrendszere miatt független faktorcégek nem tudnak benne részt venni, bár ezt a szövetség többször kezdeményezte.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink