Szolgáltatók Rekord bővülés, rekord részvétel a gépipari kiállításon

Rekord bővülés, rekord részvétel a gépipari kiállításon

Hungexpo | 2019.05.21 11:59

Rekord bővülés, rekord részvétel a gépipari kiállításon

Amilyen mértékben nőtt a magyar ipar teljesítménye az elmúlt öt évben, úgy bővült a régió legnagyobb ipari seregszemléje is. Idén négy pavilonban 20 ország 562 kiállítója vett részt a MACH TECH – Ipar Napjai 2019 nemzetközi ipari szakkiállítás-együttesen a Hungexpón május 14–17. között. Az eseményre több mint 18 ezren voltak kíváncsiak.

Hirdetés

– A visegrádi országokkal és Romániával összevetve 2014 óta Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben, 30 százalékkal az ipar teljesítménye – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a kiállítás megnyitóján. Az államtitkár szerint a magyar gazdaság stabilabb és ütésállóbb, mint 2010-ben volt, de a növekedés legfontosabb tényezője a magyar kreativitás és a szorgalom. Az ipar bővülésében fontos szerepet játszott, hogy az országban jól működik a beruházásösztönző rendszer, és Magyarország a régióban fejlettnek számító infrastruktúrával rendelkezik.

Az ipar növekedési ütemének fenntartása érdekében a kormány és azon belül az ITM hét stratégiai irányvonalat fogalmazott meg, amelyek kiterjednek a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások támogatására, a szakképzés fejlesztésére és az infrastruktúra bővítésére is. Ezen felül olyan egyetemi, inkubációs ökoszisztémát építenének ki, amely a magyar kkv-knak biztosít lehetőséget arra, hogy kapcsolatba lépjenek a nagyvállalatokkal és a nemzetközi piacokkal. A szak- és a felnőttképzést pedig úgy alakítják majd át, hogy a képzési rendszerek választ adjanak a munkaerőpiac 21. századi kihívásira – mondta az államtitkár.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, hogy a kiállítói létszám 32%-os növekedése (a 2017-es rendezvényhez képest) – idén már 20 országból 562 kiállító érkezett Budapestre – a szervezők munkájának és az ipar teljesítményének közös sikere.

A MACH TECH – Ipar Napjai kiállítás-együttes mind kiállító- mind látogatószámát tekintve immár évek óta a legnagyobb ipari rendezvény és az ipar legjelentősebb üzleti eseménye Magyarországon, amelyen jelen van az ipari digitalizáció és az ipar 4.0 térhódításában részt vevő valamennyi ágazat: a vezérlések tervezőitől, a robotgyártókon át az elektronikai és logisztikai vállalatokig.

A kiállítók idén is kiemelt figyelem mellett mutatták be az ipar 4.0 adta megoldási lehetőségeket, különös tekintettel az automatizálásban és az ipari elektronikában rejlő fejlődési irányokat, az egymással kommunikáló intelligens gépeket (M2M), az önbeállító gyártási folyamatokat és a rendkívül hatékony tömeggyártást.

Évről évre változik a kiállítók megoszlása, de a trend egyértelmű: meredeken nő a robottechnikát bemutató cégek, valamint a gép- és vállalatirányítást, logisztikát segítő szoftvereket kiállítók aránya. Az 562 kiállító idén összesen 1100 tonnányi gépet hozott a Hungexpo négy kiállítási csarnokába.

Szakmai programok

A kiállítás szervezői ezúttal is nagy hangsúlyt fektettek a szakmai programokra. Közülük is kiemelkedett az Innovációs és Technológiai Minisztérium, IPAR 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség konferenciája, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia állt. Az előadók között olyan neves szakemberek foglaltak helyet, mint John Montgomery, az Indiana Egyetem (USA) professzora és Fazel Ansari, a bécsi Gépi Intelligencia Kutatócsoport helyettes vezetője, aki a mesterséges intelligenciával működő gépek „öngyógyításáról” beszélt.

Nagy érdeklődés kísérte a kiállításhoz kapcsolódó többi konferenciát és kerekasztal-beszélgetést is, melyek témái között szerepelt a 3D nyomtatás, a munkahelyi biztonság, nyomástartó berendezések, a vasúti járműipar és a légszennyezés elleni megoldások.

Két nemzetközi üzleti delegáció is érkezett a kiállítás-együttesre a Kubai Nagykövetség és a Cseh-Magyar Kereskedelmi Kamara szervezésében.

Érdekességek, újdonságok

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a megnyitón adták át az év legkiemelkedőbb ipari innovációinak megítélt Nagydíjakat. A Nagydíj versenyre azok a cégek nyújthattak be pályázatokat, amelyek valamilyen újdonsággal, innovációs tartalommal rendelkező terméket, szolgáltatást, eljárást, technológiát kínálnak ágazatukban. A beérkezett pályázatokat szakértőkből álló zsűri bírálta el, és összesen 7 nagydíjat, 4 különdíjat és 9 elismerő oklevelet osztott ki az indulók között.

A nagydíjas fejlesztések többsége a kiállításon is megtekinthető volt. Sokan álltak meg az EPL-TECH Kft. nagy teljesítményű fiber lézergépe, az Optimum Hungária Kft szimultán öttengelyes megmunkálóközpontja, a LINDE hegesztőgépe, az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. moduláris gyártóberendezése, a TRUMPF Hungary Kft. „Okos Gyártóüzeme”, a Varinex Zrt. fémporos gyártás szimulációs szoftvere, vagy a német Wiha különleges elektromos csavarhúzója előtt, de a legnagyobb sikere talán a KUKA Hungária különdíjas, hat tengelyes KUKA Coaster-ének volt. Az új generációs „hullámvasút” megmutatta az ipari robotok felhasználásának új területeit.

Szakmai versenyek

A hagyományokhoz híven ezúttal is megrendezte az autopro.hu a Techtogether-GTE-MACH-TECH-et, a műszaki felsőoktatásban tanuló hallgatói csapatok versenyét, amelyre idén 18 csapat nevezett, köztük a Debreceni Egyetem, az ELTE Savaria Egyetemi Központ, a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara, a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem összesen 70 hallgatója. A versenyt idén a győri Arrabona Racing Team nyerte. A második díjat a BME Motorsport csapata kapta, míg a harmadik helyen két csapat végzett, a Pannon Rája Solar Boat Team és Szombathelyi Gépész #1.

A kiállítás különlegessége volt ezúttal is a Linde Anyagmozgatási Kft. által 11. alkalommal megrendezett Targonca Kupa. A versenyen az ország egész területéről érkező targoncakezelők mérhették össze ügyességüket és tudásukat. Az elmúlt évek pozitív visszhangjának köszönhetően idén már több mint 220 nevezés érkezett. A győztes Bozsó Balázs (G-sis Integrations) lett, a második Juhász Imre (KUKA Hungária Kft.), a harmadik Geleta Attila (Alukönigstahl Kft.). Ők együtt képviselik majd Magyarországot a nemzetközi Targonca Kupán – melyet Németországban rendeznek szeptemberben.

Bővebb információ az Ipar Napjai kiállításról a rendezvény hivatalos honlapján.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink