Szolgáltatók Pályázhat, akinek jól jönne 600 millió forint

Pályázhat, akinek jól jönne 600 millió forint

MTI | 2016.05.15 10:36

Pályázhat, akinek jól jönne 600 millió forint

Gazdaságélénkítő alapként funkcionálhat a jövőben a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésére szánt uniós, kamatmentes hitel - mondta Boros Imre közgazdász.

Hirdetés

A közgazdász szerint mivel a most kihelyezett hitelt idővel visszafizetik, így a befolyó források újra folyósíthatók.

A 44 milliárd forint forrás így gazdaságélénkítő alapként funkcionálhat - mutatott rá.

Jelezte, hogy a hitelt a jövő héttől lehet igényelni.

Bertalan Sándor, az MFB vezérigazgató-helyettese csütörtökön a Portfólió Hitelezés 2016 című konferenciáján arról beszélt, hogy a nulla százalékos kamat mellett igényelhető visszatérítendő támogatás a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban működő vállalkozásoknak nyújt segítséget, köztük olyanoknak is, amelyek eddig kiszorultak a kereskedelmi bankok finanszírozásából.

Bertalan Sándor kiemelte: az MFB új működési modellt dolgozott ki a visszatérítendő források kihelyezésére, a legfontosabb újdonság, hogy az új rendszerben a közvetítő helyett az uniós programszámla viseli a hitelezési kockázatot, így a vállalkozások olyan kedvező feltételekkel juthatnak forrásokhoz, amelyre Magyarországon még nem volt példa.

Ismertette: a felvehető hitel összege minimum 1 millió, maximum 600 millió forint lehet, jellemzően kapacitásbővítésre, beruházásra és kapcsolódó készletfinanszírozásra szolgál. A hitel futamideje maximum 15 év, és igény esetén 12 hónap rendelkezésre tartás kérhető, illetve 12 hónap türelmi idő a tőketörlesztéseknél.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink