Szolgáltatók Milliárdokat öl a kormány a kkv-k digitális felzárkóztatásába

Milliárdokat öl a kormány a kkv-k digitális felzárkóztatásába

MTI | 2018.04.20 14:35

Milliárdokat öl a kormány a kkv-k digitális felzárkóztatásába

A kormány terve az, hogy minél több magyar kis- és középvállalkozás (kkv) előtt nyissa meg az Ipar 4.0 technológiák alkalmazása felé vezető utat – hangsúlyozta Lepsényi István a II. Jászsági gazdasági és fejlesztési konferencián Jászberényben tartott előadásában.

Hirdetés

A miniszter szerint a kabinet felkészül arra, miként lehet dinamikus növekedést elérni a következő időben úgy, hogy megváltozik a világ, ezen belül a termelési folyamatok, a közlekedési és szállítási viszonyok, és a települések.

Lepsényi István elmondta, a magyar gazdaság nem áll rosszul a digitális átalakulás küszöbén, hiszen tavaly 4,2 százalékos volt a GDP növekedése, ami az európai uniós átlag duplája. Közölte, az idén 4,3 százalékos növekedéssel számolnak, és a következő évekre is 3-4 százalék közötti, ambiciózus mutatóval terveznek.

A kabinet még 2010-ben megfogalmazta, hogy a gazdasági prosperitás egyik záloga a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességének, termelési hatékonyságának növelése. Ezért is fontos a negyedik ipari forradalom, a digitális átalakulás, amely az okos telefonokban, az okos járművekben, az okos városokban, valamint az okos vállalatokban ölt testet.

A kormány terve az, hogy minél több magyar kis- és középvállalkozás (kkv) előtt nyissa meg az Ipar 4.0 technológiák alkalmazása felé vezető utat – hangsúlyozta Lepsényi István. Ennek érdekében elindították a többi között a beszállítói cselekvési programot, áprilistól több mintavállalatot indítottak, amelyeknél a vállalkozások megtanulhatják milyen alkalmazások jellemzik a korszerű cégeket.

Közölte, a közeljövőben, ehhez társulva, mintegy 10 milliárd forintos projekt indul azért, hogy a kkv-k ezeket az eljárásokat, tudást magukévá tegyék, és megismerkedjenek a korszerű eszközökkel.

Lepsényi István előadásában szólt arról is, hogy a digitalizálódó ipar, a megváltozott technológiák, az új kihívások, valamint a robotosítás felkészült munkavállalókat kíván, ezért ezen a területen rendkívül sok tennivaló van. A szakképzésben például már megindult az a folyamat, amely csökkenti a digitális analfabetizmust, és ebben a törekvésben a vállalatoknak a duális képzés alkalmazásával nagy szerepe jut – húzta alá.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink