Szolgáltatók Mérnöki tevékenység kell az országba – üzeni a kormány a befektetőknek

Mérnöki tevékenység kell az országba – üzeni a kormány a befektetőknek

MTI | 2019.04.05 11:23

Mérnöki tevékenység kell az országba – üzeni a kormány a befektetőknek

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hangsúlyozta: ennek érdekében alakították át a támogatási rendszert, hogy már azok a cégek is kaphassanak kormányzati forrásokat, amelyek új technológiát telepítenek az országba. „Made in Hungary volt, Invented in Hungary lesz" – mondta.

Hirdetés

Többek között ezért is érdemes szerinte a befektetők és startupok számára, hogy Magyarországon tervezzék a jövőjüket. Hozzátette: minden mozgásban van, a kormány feladata, hogy lássa és felismerje a világgazdasági változásokat és felkészüljön ezekre. A kormány ennek jegyében dolgozik és végzi külgazdasági tevékenységét.

A kormányzati munka is hozzájárult ahhoz, hogy évről évre rekordot dönt a Magyarországra érkező befektetések száma. 2018-ban az innovációs szektorban 29 projektet zártak le, ami 60 százalékos növekedés az egy évvel korábbi szinthez képest – emelte ki az államtitkár. Hozzáfűzte: a befektetők politikai stabilitást és kiszámítható gazdaságot keresnek, és ez Magyarországon adott.

A britek a legnagyobb innovátorok között vannak

Iain Lindsay, az Egyesült Királyság Magyarországra akkreditált nagykövete köszöntő beszédében azt hangsúlyozta, országa kiemelkedő szerepet játszik abban, hogy az Európai Unió élen járjon a kutatások területén. Ehhez magas hozzáadott értékre és a világra való nyitottságra van szükség.

Jelezte: a Brexit kimenetelétől függetlenül az Egyesült Királyság folytatja kutatási együttműködéseit európai partnereivel. A nagykövet ismertette, hogy az Egyesült Királyság Európában az 5 legnagyobb innovátor között van, három egyetemük szerepel a világranglista első 7 helyén és minden egyetem befért a top 100-ba.

A kis- és közepes vállalkozások teljesítménye biztató, és az ország az uniós átlagnál több doktori fokozatot ad ki, ezek a hatások együtt javítják a versenyképességet és növelik a foglalkoztatást – mondta Iain Lindsay, hozzátéve: jó látni, hogy egyre több magyar startup cég választja Nagy-Britanniát a világpiacra való betöréshez.

Olcsó internet lenne a versenyképesség egyik kulcsa?

Szalay-Bobrovinczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese a megnyitón azt mondta, az innováció és fenntarthatóság a fővárosban nem opció, hanem követelmény, mert, ha nem figyelnek oda a város jövőjére, akkor elveszíthetik azt. A siker kulcsa, hogy olyan megoldásokat találjanak, amelyek 20 év múlva is aktuálisak lesznek – fogalmazott. Hozzátette: fontosak az ágazati stratégiák és a tudásra való építés, mert most kell tudni, hogy 20-30 év múlva milyen városban akarunk élni.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy Budapest a jelenleginél is fontosabb szereplő legyen Európában, tudásalapú gazdaságot kell létrehozni, fejleszteni kell a kutatás-fejlesztési tevékenységet és korszerű, olcsó internetet kell kínálni.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink