Szolgáltatók Magyarországon épülne a legújabb Tesla-gyár?

Magyarországon épülne a legújabb Tesla-gyár?

MTI | 2017.07.25 13:46

Magyarországon épülne a legújabb Tesla-gyár?

Sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), összegezték a féléves eredményeket: ezidáig 18 járműipari beruházás született, és újabbak vannak születőben. A Tesla alelnökével szeptemberben tárgyal újra a kormány.

Hirdetés

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a rendezvényen elmondta, a HIPA közreműködésével az első fél évben rekordértékben, 47 magyarországi beruházásról született pozitív döntés szemben a tavaly egész évi 71 beruházással. Az idei 47 beruházás 1,3 milliárd euró befektetést jelent, 3 százalékkal többet az előző év azonos időszakinál, és 8502 új munkahelyet hoz létre.

Az első fél év adatai alapján továbbra is a német befektetők állnak az első helyen, ugyanakkor megjegyezte, hogy a közepes és nagy magyar vállalatok is tudnak már élni a befektetésösztönzési lehetőségekkel. Összesített részesedésük - 9 magyar vállalat első félévi pozitív döntéseivel - a második helyet biztosítja számukra a rangsorban.
A HIPA tájékoztatása szerint az idén az első fél évben a magyar vállalatok 254,23 millió euró beruházásról döntöttek a befektetés ösztönzési rendszeren keresztül, ez 1464 új munkahely létrejöttét jelenti.

Európán kívül a legtöbb projektről, négyről az Amerikai Egyesült Államok vállalatai döntöttek.

Szijjártó Péter és Ésik Róbert szerint különösen jól teljesített a járműipar az elmúlt félévben

Az ágazatok közül a miniszter kiemelte a járműipar dominanciáját 18 beruházással, ezt követi az üzleti szolgáltató szektor 7, illetve az élelmiszeripar 4 projektje.

A külföldi befektetőket elsősorban az érdekli, hogy terveikhez adott-e a megfelelő munkaerő, ennek biztosítását a magyar kormány felsőoktatási intézmények és ipari központok együttműködésének támogatásával, a duális képzés kiterjesztésével, a munkaerő mobilitás ösztönzésével segíti.

A miniszter szerint a Tesla cég akkor létesít majd Európában gyártóbázist, ha elegendő keresletet lát a terméke iránt, a kormány folyamatosan információval látják el az amerikai céget, a Tesla alelnökével várhatóan ősszel találkoznak majd.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke azt hangsúlyozta, hogy a befektetések között egyre nagyobb arányban vannak jelen a magasabb hozzáadott értéket képviselő projektek. Szerinte ezzel a magyar gazdaság elindult a "Made in Hungary" irányból az "Invented in Hungary" irányába.

A HIPA elnöke elmondta, hogy az ügynökség beszállító fejlesztési programja révén egyre több magyar kis- és közepes vállalkozás tud bekapcsolódni nagyvállalatok beszerzési hálózatába.

Az első félévi projektből 34, azaz több mint 70 százalék újrabefektetés, a Magyarországon már letelepedett vállalatok bővítik tevékenységüket. A befektetési ügynökség fontos szerepet játszik a kormány stratégiai partnerségi program sikeres lebonyolításában, a 74 stratégiai partner több mint 166 ezer embernek ad munkát, ami 10 százalékkal több, mint a megállapodások megkötésének időpontjában - ismertették.

A technológia-intenzív és kutatás-fejlesztéshez (k+f) kötött, egyedi kormánydöntésen alapuló (EKD) támogatásokhoz kapcsolódóan jelenleg 7 projektről folynak tárgyalások, melyek mintegy 170 millió eurónyi beruházási értéket képviselnek, és több mint 300 új, magas hozzáadott értéket előállító munkahelyet teremthetnek - tájékoztatott a HIPA.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink