Szolgáltatók Lezuhant az olaj ára

Lezuhant az olaj ára

MTI | 2018.08.16 12:25

Lezuhant az olaj ára

Szerda késő délutánig szinte folyamatosan csökkent a kőolaj ára reggel óta, részben azokra az adatokra, hogy a várt csökkenés helyett nőtt az amerikai kereskedelmi olajtartalék a múlt héten.

Hirdetés

Szerdán, röviddel 17 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,98 dollár (2,73 százalék) csökkenéssel, hordónként 70,48 dolláron állt, ilyen alacsonyan utoljára március végén jegyezték.

Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 2,32 dollárral (3,46 százalékkal) 64,72 dollárra esett.

Az API amerikai olajipari szakmai szövetség még kedden azt közölte, hogy az amerikai kereskedelmi olajtartalék 3,7 millió hordóval, 410,8 millió hordóra nőtt az augusztus 10-én záródott héten. Az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) is növekedésről számolt be szerdán. Számításai szerint az olajtartalék 6,8 millió hordóval, 414,2 millió hordóra emelkedett. Szakértők 2,5 millió hordó csökkenésre számítottak.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink