Szolgáltatók Hiába emésztették meg a britek a brexitet, a gazdaságuk még nem

Hiába emésztették meg a britek a brexitet, a gazdaságuk még nem

MTI | 2018.05.25 15:49

Hiába emésztették meg a britek a brexitet, a gazdaságuk még nem

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken közzétett második becslése szerint is meredeken lassult a brit gazdaság növekedési üteme az idei első negyedévben.

Hirdetés

Az egy hónappal ezelőtti első becslésnél jóval részletesebb aktivitási adatokra épülő újabb számítás azt mutatja, hogy a brit hazai össztermék (GDP), negyedéves összevetésben, mindössze 0,1 százalékkal bővült 2018 első három hónapjában. Az április 27-én ismertetett első becslésben ugyanilyen mértékű első negyedévi növekedés szerepelt.

A tavalyi negyedik negyedévben 0,4 százalékos GDP-növekedést mértek Nagy-Britanniában. A tavalyi első negyedévvel összehasonlítva 1,2 százalékkal nőtt a brit gazdaság kibocsátási értéke 2018 azonos időszakában.

A statisztikai hivatal pénteki adatismertetéséből kiderül az is, hogy a brit gazdaság növekedési pályája elszakadt a magasan fejlett ipari térségekétől. Az ONS kimutatása szerint az Európai Unió, valamint a hét legfejlettebb ipari hatalom (G7) együttes átlagos GDP-növekedési üteme egyaránt 0,4 százalék volt 2018 első negyedében.

A legerőteljesebb negyedéves összevetésű növekedés az amerikai gazdaságban volt, amelynek teljesítménye az ONS adatai szerint 0,6 százalékkal bővült az idei első három hónapban.

Erre a folyamatra már a Bank of England a brit jegybank kormányzója is felhívta a figyelmet. Mark Carney nemrégiben, egy üzleti rendezvényen azt mondta: a beruházási érték százalékos növekedési üteme a többi fejlett ipari gazdaságban kétszámjegyű, a brit gazdaságban ugyanakkor "az egyszámjegyű tartomány alsó széle felé jár".

Carney csütörtök este is felszólalt egy londoni üzleti konferencián, ahol kijelentette: a brit háztartások éves átlagjövedelme 4 százalékkal alacsonyabb a Bank of England által a brit EU-tagságról tartott 2016-os népszavazás előtt erre az időszakra jósolt szintnél. A jegybanki kormányzó szerint ez azt jelenti, hogy egy-egy brit háztartás átlagosan több mint 900 font (csaknem 330 ezer forint) éves bevételkiesést szenvedett el a referendum előtti jegybanki jövedelem-előrejelzéshez képest.

A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson a kilépést pártolók kerültek szűk, 51,9 százalékos többségbe.

Mark Carney csütörtök esti előadása szerint a brit háztartások eleinte túltették magukat a Brexithez kötődő bizonytalanságokon, ám azóta, hogy a font meredek gyengülésének inflációs következményei megjelentek a kiskereskedelmi árakban, és így a reáljövedelmekben is, a lakossági fogyasztás növekedése a referendum előtti ütem felére csökkent.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a brit gazdaság első negyedévi növekedési adatainak pénteki ismertetése utáni gyorselemzésében azt valószínűsítette, hogy a brit hazai össztermék 2018 egészében mindössze 1,5 százalékkal növekszik, 0,3 százalékponttal lassabban a tavaly mért egész éves GDP-növekedésnél.

A Bank of England monetáris tanácsa e hónapban kiadott új inflációs jelentésében a brit gazdaság idei egész éves növekedésére adott előrejelzését az addigi prognózisban szereplő 1,8 százalékról 1,4 százalékra csökkentette.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink