Szolgáltatók Az évtized végéig teljesen kiépül Kína műholdas navigációs rendszere

Az évtized végéig teljesen kiépül Kína műholdas navigációs rendszere

MTI | 2017.05.23 16:13

Az évtized végéig teljesen kiépül Kína műholdas navigációs rendszere

A jövő év végéig elegendő számú műhold áll Föld körüli pályára ahhoz, hogy navigációs szolgáltatást nyújtsanak az Egy Övezet – Egy Út kezdeményezésben részt vevő államokban, az évtized végéig pedig már globális lefedettséggel fog működni a kínai Beidou műholdas navigációs rendszer – jelentette be a China Satellite Navigation System Committee elnöke a szakma éves közgyűlésén.

Hirdetés

Kína 2018-ig legalább 18 műholdat helyez pályára a Beidou navigációs rendszerhez, ebből az idei év második felében hat-nyolcat közölte Wang Li, a műholdas navigációs rendszerekkel foglalkozó bizottság elnöke. A 2018 végéig Föld körüli pályára helyezett műholdak száma elegendő lesz ahhoz, hogy navigációs szolgáltatást nyújtsanak az Egy Övezet Egy Út kezdeményezésben részt vevő államok számára tette hozzá. Az évtized végére pedig kiépül a műholdak globális lefedettséget biztosító hálózata.

Kína 2000-ben kezdte meg saját navigációs rendszerének a kiépítését annak érdekében, hogy megszüntesse függőségét az amerikai GPS rendszertől. A rendszer 2012 óta már navigációs, pontos idő és üzenetküldési szolgáltatásokat nyújt az ázsiai és csendes-óceáni térségben.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink