Szolgáltatók A járműipari tesztpálya befektetési hullámot indított el

A járműipari tesztpálya befektetési hullámot indított el

MTI | 2019.08.09 13:00

A járműipari tesztpálya befektetési hullámot indított el

Több mint 300 millió forintos beruházással bővítik a zalaegerszegi inkubátorházat, az új csarnoképületekre már bérlője is van az üzemeltetőnek – közölte Balaicz Zoltán, a zalai megyeszékhely polgármestere.

Hirdetés

A polgármester felidézte, hogy 2010-ben nyílt meg az északi ipari parkban a zalaegerszegi létesítmény olyan vállalkozásoknak, amelyeknek még nem volt tőkéje saját műhely építésére vagy piaci alapú bérlésére. Az érdeklődés már akkor olyan jelentős volt, hogy 2013-ban ki is bővítették az inkubátorházat.

A jelenleg 6500 négyzetméternyi terület közel 320 millió forintos beruházással újabb 1600 négyzetméternyi területtel bővül mondta a polgármester.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből megvalósuló beruházás inkább a nagyobb helyigényű vállalkozásokra számít, ugyanis az északi ipari park is már csaknem teljesen betelt az elmúlt években. Mindehhez még a közelben fekvő járműipari tesztpálya is befektetési hullámot indított el, az önkormányzatnak azon kell gondolkodnia, hogy egy 65 hektáros állami területen felül még miként lehet az újabb területi igényeket kielégíteni.

Egyre kisebb a térségben a munkanélküliség

Zalaegerszegen ma mintegy ezer ember keres munkát, a városban 550, a tágabb környékkel együtt pedig 720 betöltetlen álláshelyet tartanak nyilván, főként a kereskedelem, az építőipar és a szolgáltatószektor területén. Az látszik, hogy főleg a tesztpálya építése miatt ma már nem elég a zalaegerszegi munkaerő, ezért a régióból is számítanak az álláskeresőkre.

A még teljesen el sem készült járműipari tesztpálya jelenleg mintegy 50 embernek biztosít munkahelyet, a befejezését követően pedig 250-300 álláshelyet jelent. További 20-25 cég betelepülését is várják az egyedülálló létesítmény miatt, és ezek a vállalatok újabb több száz munkahelyet teremtenek - részletezte Vigh László, a térség országgyűlési képviselője.

Már megvannak a bérlők

Oláh Gábor, az inkubátorházat üzemeltető Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy az országban is egyedülálló módon már minden bővítési ütem úgy készült el, hogy a befejezése előtt megvoltak a bérlők. Az év végéig elkészülő, összesen 1600 négyzetméteren épülő két új csarnok bérlője egy olyan cég lesz, amelyik jelenleg is az inkubátorházban tevékenykedik.

Nyitókép: zih.hu

Hirdetés

Kiemelt Partnereink