Szolgáltatók A 2020-as években kerül igazán bajba a globális légi árufuvarozás

A 2020-as években kerül igazán bajba a globális légi árufuvarozás

MTI | 2019.09.19 13:35

A 2020-as években kerül igazán bajba a globális légi árufuvarozás

Tíz év után először világszerte csökken a légi úton szállított áru mennyisége ebben az évben.

Hirdetés

A hozamcsökkenés is jelentős a területen, de az iparág elég rugalmas ahhoz, hogy átvészelje ezt az időszakot – mondta Sergiu Sarasan, a nemzetközi légi Szállítási Szövetség (IATA) regionális üzletági igazgatója Budapesten.

3,5 százalékos mínusz

A RepülésVilág légi áruszállítási konferencián az igazgató ismertette, hogy 3,5 százalékkal csökkent az első hét hónapban az áru-tonnakilométerben mért teljesítmény az előző évihez képest, elsősorban az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború miatt.

Sergui Sarasan emellett kiemelte, hogy 2025-re az e-kereskedelem fellendülése miatt naponta 500 millió csomagot kell majd kiszállítani a nagyvárosokba, ami próbára teszi az áruszállítási üzletágat.

Környezeti hatások

Kitért arra is, hogy az áruszállítási iparágnak is foglalkoznia kell a környezeti hatásokkal és a hatékonyságnövelés mellett alacsonyabb károsanyag-kibocsátású, fiatalabb repülőgépflottát kell fenntartaniuk.

60 százalékos növekedés Budapesten

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója a konferenciát köszöntő beszédében kiemelte, hogy a ferihegyi repülőtéren 2015 és 2018 között 60 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége, a növekedés üteme az utasforgalomét is meghaladja. Azt mondta, az áruszállításnak ugyanazt a figyelmet kellene megkapnia, mint az utasszállításnak, mert ugyanolyan fontossággal bír a gazdaságban.

Központi szerep a logisztikában

Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság fejlődési üteme az egyik legnagyobb az Európai Unióban, a kelet-közép-európai régió a fejlődés motorja lett, a kormány célja pedig, hogy Magyarország kihasználva földrajzi elhelyezkedését központi szerepet kapjon a logisztikában. Hozzátette: ehhez kapcsolódnak a kormány infrastrukturális beruházásai is, köztük az M4-es autópálya fejlesztése is.

Nyitókép: instagram.com/lufthansacargoag/

Hirdetés

Kiemelt Partnereink