Szolgáltatók 750 személykocsit újított fel a MÁV

750 személykocsit újított fel a MÁV

MTI | 2019.05.23 13:14

750 személykocsit újított fel a MÁV

Folyamatosan újulnak meg a MÁV-Start vasúti kocsijai, a 2012-ben indult felújítási programban eddig már több mint 750 személykocsit modernizáltak – közölte a MÁV-Start.

Hirdetés

A vasúttársaságnak jelenleg mintegy 2200 darabos személyszállító kocsiparkja van. Ebből a jövőben jelentősen nő az üzemképes, korszerűsített kocsik száma.

Közölték, hogy a jelenleg főjavításon lévő 18 CAF gyártmányú, fülkés kocsi közül 2019-ben havonta 2 kocsit újítanak fel, így 2020 első félévének végére az összes elkészülhet. A 47 ülőhelyes CAF-flottából 29 már jelentősen megújult.

A 121 második generációs IC-kocsi belsőjét is teljesen korszerűsítik, ebből a már elkészült 73 mellett idén további 15 átadása várható. Tervek szerint a program 2020-ban fejeződhet be.

A MÁV-Start több, főleg a keleti országrészben, a debreceni és a szegedi térségek és a főváros között közlekedő távolsági gyorsvonati kocsiban alakított ki kerékpár-szállítási lehetőséget a felújítás során. A kocsinként két mosdóhelyiségből az egyiket megszüntetették, és helyére 3 kerékpárkampót helyeztek el. A fejlesztésekkel 129 gyorsvonati kocsiban összesen 387-tel nőtt a kerékpár-szállítási kapacitás.

Az utasok biztonságának garantálása érdekében a felújított gyorsvonati kocsikba új, nyomógombos, gépi működtetési ajtókat építettek.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink