Techtogether Elindult a Mach-Tech legszínesebb programja

Elindult a Mach-Tech legszínesebb programja

autopro.hu | 2015.05.15 11:05

Elindult a Mach-Tech legszínesebb programja

Szammer István az autopro.hu ügyvezetője nyitotta meg a Hungexpón a mérnökhallgatói csapatversenyt, mely a következő műszaki generáció rátermettségét hivatott bemutatni.

Hirdetés

A csapatversenyre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Kecskeméti Főiskola, a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Szent István Egyetem és a Széchenyi István küldte el jóképességű hallgatóit. A résztvevőknek több fronton kell helyt állniuk a május 15-i programon. Elsőként rövid prezentációt tartanak az oktatási intézményükről, majd kezdetét veszi az úgynevezett expo caching, ahol a kiállító cégektől érkezett kérdéseket kell megválaszolniuk. A program ezen része során a hallgatók és a cégek képviselői kapcsolatba kerülnek, személyes ismertségek kötődhetnek. Ezután indul a műszaki kvízverseny, melyet a partnervállalatok szakemberei és egyetemi oktatók dolgoztak ki.

A Techtogether GTE Mach-Thech versenyről Takács János beszédében azt mondta el, a versenyt a gépgyártás-technológiai tanulmányokat folytató hallgatók részére szervezték, azzal a céllal, hogy elősegítse a teammunkát, a kommunikációt, megismertetve velük a MachTech Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztés-technikai szakkiállításon résztvevő vállalatokat.

A hallgatói versennyel egy időben a nagyszínpadon zajlanak az előadások, ahol az MTA SZTAKI tudományos munkatársai és igazgatója, a Kecskeméti Főiskola hallgatói tartanak előadásokat.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink