Techtogether Egymilliárd forint jut tehetséggondozásra

Egymilliárd forint jut tehetséggondozásra

MTI | 2014.03.26 09:50

Egymilliárd forint jut tehetséggondozásra

2020-ig évente egymilliárd forintot szeretne a kormány a tehetséggondozást segítő programokhoz hozzátenni - közölte az emberierőforrás-miniszter a Bonis Bona-díjak átadásán, kedden a fővárosban.

Hirdetés

Balog Zoltán kiemelte: tavaly több mint 349 ezren ajánlották fel az adó erre a célra fordítható egy százalékát. A magyar társadalomban van fogadókészség a tehetségekre és szándék is a támogatásukra - állapította meg a miniszter.

Bonis bona discere, vagyis jótól jót tanulni. Ez a latin közmondás a névadója a díjnak, s a tehetségnél az az egyik legfontosabb: "felébreszteni a fogadókészséget és azt ébren is tartani" - mondta Balog Zoltán.

Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége elnöke köszöntőjében azt mondta: mindenkinek "a hajtóereje az elismerés", ezért fontos, hogy erre is időt szánjanak.

A kitüntetést 2013 tavaszán a Nemzeti Tehetség Program keretében alapította az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A díjjal a tehetséggondozás területén kiemelkedő pedagógusokat szeretnék elismerni.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink