Techtogether Egy év múlva indul a képzés a Mercedes kecskeméti akadémiáján

Egy év múlva indul a képzés a Mercedes kecskeméti akadémiáján

Wurmbrandt András | 2017.09.22 09:04

Egy év múlva indul a képzés a Mercedes kecskeméti akadémiáján

A szakközépiskolás diákoktól a főiskolásokon át a munkába állókig mindenkinek nyújt képzési lehetőséget a kecskeméti Mercedes-Benz gyár szomszédságában épülő nyolcezer négyzetméteres központ. A hárommilliárd forintos beruházás egy év alatt készül el.

Hirdetés

2018 szeptemberétől nyitja meg kapuit a Mercedes-Benz Academy, amelynek alapkövét ünnepélyes keretek között tették le a kecskeméti járműgyár mellett már működő Csillag Bölcsőde és Óvoda szomszédságában. A beruházást a kormány is támogatja 622 millió forinttal.

Christian Wolfftól, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, gyáruk 2018-ban kezdődő bővítése – egymilliárd euró értékben építenek új üzemet - szükségszerűvé teszi egy olyan képzési központ megnyitását, amely elsősorban a duális diákok, hallgatók számára nyit teret, s a legkorszerűbb oktatási eszközöket biztosítja. S mindjárt a következő tanévtől.

Christian Wolff a duális képzési rendszer kapcsán rámutatott, cégük úttörő szerepet játszott annak magyarországi bevezetésében, hiszen úgy vélik, a versenyképes szaktudás megszerzésének ez elengedhetetlen módja. Hozzátette, a munkaerőpiac egyre szűkülő lehetőségei is abba az irányba mutatnak, hogy kulcsfontosságú a Mercedesnek megfelelő szakemberek ilyen módon történő képzése.

A tervek szerint az épületben 2018 szeptemberétől mintegy 250 fiatal fog gyakorlati képzésben részt venni. A régióban egyedülálló módon az épület kialakítása és berendezése is a legmodernebb technológiákkal történik, hogy az itt tanulók megismerjék az autógyártás folyamatait és az ipar 4.0 világát- mutatott rá az ügyvezető.

A Mercedes-Benz Academy Kecskemét modern oktatócsarnokában elsősorban a duális képzésben résztvevők fogják a gyakorlatukat végezni, illetve az esetleges projektmunkáikon tudnak dolgozni. Az oktatótermek belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek is helyet adnak majd, de a munkaerő toborzási és kiválasztási napokat az új munkavállalók gyártósori betanítását szintén ide fogják szervezni.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2011 óta vesz részt a duális képzésben, a sikeresen működő program hosszú távon kínál kiváló, versenyképes ismereteket a szakiskolától egészen a főiskoláig, és ezáltal biztos karrierlehetőséget. A modell sikerét többek között az is mutatja, hogy a duális szakképzésre és duális főiskolai képzésre is sokszoros túljelentkezés van. A duális szakok közép és felsőoktatási szinten is folyamatosan bővülnek. 2011-ben még csak három szakkal, az idei tanévtől már hat szakkal indult el a szakképzés. Az országban elsőként induló főiskolai duális képzés pedig három szakra bővült- részletezte Christian Wolff.

Idén szeptemberben egyébként 175 diák, főiskolai szinten pedig további 40 hallgató kezdte meg tanulmányait a vállalat berkein belül.


Ulrich Jäger, a Mercedes-Benz Compact Cars HR vezetője arról beszélt, hogy már 2010-ben, első gyáruk építésével párhuzamosan is tervezték a hozzákapcsolódó képzési lehetőségek kialakítását. Hozzátette, Magyarországon a Mercedes-Benz számára a siker kulcsa az, hogy minőségi szakképzésben résztvevő és magasan kvalifikált munkatársakkal dolgozhatnak. Ezért ez a projekt a jövőbe való befektetés részükről.

Az alapkőletételen jelen lévő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ennél is tovább ment. Ő úgy fogalmazott, miniszterként titkos vágya egy olyan szakképzési rendszer, amelyben egy általános iskolából kikerülő fiatal először munkahelyet választ - ahol később dolgozni szeretne - majd azzal a vállalattal együttműködve választja ki az ahhoz szükséges iskolákat.

Szemereyné Pataki Klaudia Kecskeméti polgármestertől megtudtuk, több mint ezer diák tanul duális rendszerben a térségben, akik mind találnak később munkahelyet. Hozzátette, hogy a város oktatási infrastruktúrájában, a bölcsődéktől a felsőoktatásig jelenleg 33,5 milliárd forint értékben zajlanak fejlesztések.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink