Dr. Németh István: felértékelődik az automatizálás, Vas megyében mi tudjuk adni a know–how-t

Szerző: Wurmbrandt András | 2017.01.12. 11:00

Több kézzelfogható eredménye is van a térség gazdasági fejlődését érintő közös gondolkodásnak a 2017. február 1-től az ELTE keretében működő Savaria Egyetemi Központban: az egyik a duális gépészmérnökképzés elindítása, a másik pedig az erre külföldről hazahívott oktatók bérezése. Utóbbi példaértékű lehet az országban, hiszen a Gentből vagy éppen Brüsszelből hazatért oktatók felsőoktatási fizetésüknek a dupláját kapják. Az intézmény új stratégiájának részleteiről, a gépészmérnökképzésben rejlő lehetőségekről a Savaria Egyetemi Központ rektor-helyettesével, dr. Németh Istvánnal beszélgettünk.

– Első ránézésre „különös házasságnak” tűnik a Savaria Egyetemi Központ és az ELTE kapcsolata. Mi indokolta az integrációt?
– A felsőoktatásért felelős államtitkárság az elmúlt időszakban olyan vezérlő elv alapján igyekezett megváltoztatni a felsőoktatás struktúráját, hogy az a társadalom és a gazdaság számára hasznos legyen. Ennek egyik lépése volt, hogy minden egyetemnek részletesen kidolgozott intézményfejlesztési tervet kellett készítenie.
A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának képzési tevékenységében 2006-tól egy elég erős fókuszvesztés volt, ami odavezetett, hogy az akkor hatezres hallgatói létszámunk lecsökkent 1800 főre. Ez világosan mutatta azt, hogy nem olyan képzési lehetőségeket ajánlottunk, ami perspektívát jelentene az itteni fiatalok, pályaválasztók számára. Új fókuszokat kerestünk hát az intézményfejlesztési terv keretében. Az ezzel foglalkozó munkacsoportokba az oktatók 60-70 százalékát közvetlenül vagy közvetve bevontuk, csakúgy, mint az itteni nagyvállalatok és különböző társadalmi intézmények vezetőit, képviselőit.

– Mit határoztak meg ebben a fejlesztési tervben?
– Ennek a munkának az eredményeként három nagyon világos pólus kristályosodott ki: a pedagógusképzés, a sport-egészség, és a műszaki képzések területe. A pedagógusképzésnek több évtizedes hagyománya van itt, a nyolcvanas években nagyon komoly képzés volt, és ez a jövőben is így lesz.
A sport – egészség nagyon fontos a régió számára. Termálvíz kincsen ülünk, az ország egyik legszebb részén. Világos az is, hogy az ipar 4.0 hosszú távon fel fogja szabadítani a munkaerő-állomány egy részét, hiszen a teljes automatizálásnak lesznek ilyen hatásai. Ahogy ez megtörténik, bejönnek a félmunkaidők, mert az emberek – gondoljunk csak a skandináv modellre – nem akarnak majd reggeltől estig keményen dolgozni, hanem annyit akarnak csak, amennyiből fenn tudják tartani a családjukat és meg tudják valósítani önmagukat. Ennek nagyon fontos része lesz a kulturált szórakozás, kikapcsolódás, ami alatt az egészségmegőrzéssel kapcsolatos programokat is értem. A már előbb említett természeti kincsekhez hozzáadódik, hogy az ország egyik vezető sporttudományi képzése nálunk van. Ezeken az alapokon egy sporttudomány, rekreáció, egészségfejlesztés, turisztika vonalat fogunk felépíteni együttműködve a régió turizmusban vezető önkormányzataival és ezek Turisztikai Desztináció Menedzsmentjével, támogatóink között vannak Hévíz, Zalakaros, Lenti, Bük, Sárvár, Vasvár, Celldömölk városok.
A harmadik fókuszpont pedig, ami tulajdonképpen az ELTE-hez való csatlakozás lehetőségét is megteremtette számunkra, a műszaki képzési terület. Ha méreteiben összehasonlítjuk ennek a gazdasági régiónak – illetve az itt lévő cégeknek - a teljesítményét, akkor az összességében nagyobb, mint az Audié. Csak itt nem egy cég nyújtja ezt, hanem több. De itt is vannak olyan nevek, mint az Opel Szentgotthárdon, a BPW, a Delphi, az iQor, a LuK vagy a TDK EPCOS Szombathelyen – nem kis munkahelyek ezek, nem kis gazdasági növekedési potenciállal.
Írtak Önök is arról, amikor a Tata új európai telephelyet keresve meglátogatott bennünket, és egy egész napot töltött velünk, hogy megnézze, Szombathelyre hozza-e a következő üzemét. Szerettek volna idejönni, megfelelő volt a régió, csak egy probléma volt, a munkaerő. Két százalékos a munkanélküliségi ráta, azaz Vas megyében gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság van, így nem valósulhatott meg ez a fejlesztés.
A partnercégeink működését pontosan ebben a nehéz időben segítenünk kell, hogy a jelenlegi termelési igényeiket ki tudják elégíteni, mert különben máshol keresik a boldogulásukat. Első lépésben olyan képzést kellett létrehoznunk, amely közvetlenül a fejlődésüket szolgálja.

– Ez lett a gépészmérnökképzés.
– Így van, de azért, hogy ez a képzés azonnal hasznosuljon a cégeknél, duális formában kellett megvalósítani, azaz olyan formában, amiben a hallgatók párhuzamosan szerzik a szakmai ismereteiket a gyakorlati tapasztalataikkal. Egy végző hallgató tehát gyakorlatilag 3,5 év munkahelyi tapasztalattal fog rendelkezni. Így ez a fiatal azonnal termelésbe állítható, végzés után az életében annyi változás jelenik csak meg, hogy nem jön már iskolába, a munkahelye viszont ugyanaz lesz, mint az elmúlt években, feladatait pedig már ismeri.
De ahhoz, hogy a cégek tovább tudjanak fejlődni, ez még nem elegendő, mivel nincs elég kétkezi munkás sem a piacon. Ezt a problémát az ipar 4.0 keretében a gyártás, a gyártósorok teljes automatizálásával lehet megoldani. Mi lesz ennek az eredménye? Az, hogy a most lekötött kétkezi munkaerő feljebb léphet. A betanított munkást szakmunkássá, a szakmunkást technikussá, a technikust BSc mérnökké, a BSc mérnököt MSc mérnökké tudjuk átképezni együttműködésben a szakképző intézményekkel. Ehhez az ambiciózus tervhez azonban első lépésben automatizálási szakemberek kellenek, akik az ipar 4.0-át meg tudják valósítani.

– Hogy kapcsolódik ide az ELTE?
– Pedagógusképzésben világos a helyzet, az ELTE az ország legszínvonalasabb pedagógusképzője. Az egészségfejlesztés és sporttudomány irányában kívántak fejleszteni, ahogy mi is, tehát a szinergia megvolt az Intézményfejlesztési Terveinkben. A harmadik terület pedig az informatika karuk szerves továbbfejlesztése az automatizálás terén - ezt Budapesten nem célszerű végezni, hiszen ott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A mi szűkebb régiónkban viszont hiányzik ez a tudás, itt képzőre van szükség. Nem Győrrel akarunk versenyezni, úgy gondolom, Győrnek megvan a saját régiója, mi a Nyugat-Pannon térséget szeretnénk jobbá tenni, fejleszteni, kiszolgálni az itteni gazdasági szereplőket. Ehhez kellett az ELTE informatika kara és így itt is tökéletes volt az egymáshoz kapcsolódás az ELTE-vel. Így fordulhatott tehát elő, hogy két látszólag más profilú intézmény egy közös jövőképben meglátta azt, hogy a társadalmat és a gazdaságot összeolvadva hogyan tudja még magasabb szinten szolgálni.

– Szombathely gépészmérnök képző hagyományai csekélyek. Mivel lehet kiemelkedővé tenni az itteni képzést?
– A cégek igénye a képzésre és a potenciális hallgatói állomány mindig jelen volt. Itt van tőlünk kétszáz méterre egy kiváló gépipari szakgimnázium, ahol két informatikai és két gépészeti osztály végez minden évben. Ők Győrbe és Budapestre a BME-re mennek továbbtanulni. Nem kell többet mondanom, a hallgatói állomány rendelkezésre áll. A probléma az volt, hogy eddig a képzés megteremtésének feladatát senki nem vállalta fel. Mivel a cégek most határozottan kifejezték az igényüket, majd ezt összefogva közvetítették és erőforrásaikkal mögé álltak, az egyetem megvalósította. Mindenki akarta ezt a gépészképzést.
Igaza van, nincsen hagyománya ennek Szombathelyen, de a leendő hallgatói- és foglalkoztatói állománya megvan, már csak az oktatók hiányoztak.

– Kik lettek az oktatók?
– 
Magyarország egyik kiaknázatlan kincse az a szürkeállomány, amely külföldre távozott. Magam is 12 évet az Egyesült Államokban töltöttem, ott is PhD-ztem. Ezeket az embereket kellett hazahozni. És ha megnézi, akkor a mi oktatóink a világ minden részéről tértek haza, Gentből, Angliából, Kanadából jöttek, és nem a környező intézményekből csábítottuk el őket.

– Felteszem, kint is hasonló területeken dolgoztak, hogyan lehetett őket hazahozni?
– Nem volt egyszerű, de a városnak annyira szüksége volt erre a képzésre, hogy az ebben résztvevő oktatóknak megduplázta az egyetemi felsőoktatási bérét úgy, hogy az egyetem fizeti az alapbért, a város pedig az iparűzési adóiból az összeg másik felét. Sőt biztosított számukra lakást, házat, és ami a letelepedésükhöz kellett. Ez egy kiemelten fontos projekt volt Szombathelynek, hiszen az önkormányzat ráébredt arra, hogy nem lesz iparűzési adó, ha ezek a cégek elmennek, mert nincsen megfelelően képzett munkaerő. Ez egy nagyon bölcs döntés volt, de hosszú távon ezt a terhet a város nem vállalhatja, a következő lépés az lesz, hogy az itteni oktatók a cégeknél kapjanak kutató-fejlesztői állásokat, hogy az „ipari professzor” modellt, mint újdonságot megvalósíthassuk Szombathelyen. A cégek használják ki az itteni emberek agyát, például vigyék be az egyetemi oktatót a fejlesztési osztály vezetőjének és adjanak neki ipari bért az oktatói bére mellett. Ekkor a városi támogatást fel tudjuk szabadítani, és annak összegét át tudjuk irányítani további fejlesztendő területekre, például a korábban említett duális turisztikai képzésre, mert ahhoz kapcsolódva is szeretnénk hazavonzani embereket. Olyan oktatókat kell letelepítenünk, akik nem a „maradék- elven” kerülnek ide, hanem azért mert jók, legjobbak a szakterületükön. Viszont ezt megfelelőképpen honorálni is kell, és ez most a fizetésduplázással megvalósul - ez az összeg bőven a professzori bér felett van a magyar felsőoktatásban.

– Látnak egyébként a cégek potenciált az egyetemben kutatás-fejlesztési szempontból?
– Ez egy lassúbb folyamat. Az az igazság, hogy a cégek most kaptak egy sokkot: a duális képzést mindenki szereti, és látják, hogy abból nekik közvetlen hasznuk a jól képzett munkaerő. Megtapasztalták azonban azt is, hogy mit jelent képezni, kicsit óvatosabbak lettek a további együttműködések vállalásában. Amit ön kérdez, az az együttműködés következő lépése lesz. A cégeknek most a számukra eddig részben ismeretlen felsőoktatáshoz kapcsolódó képzési potenciáljukat kell felépíteni. A kutatási potenciál fejlesztéséhez majd kutató mérnököket kell felvenniük vagy az egyetemről alkalmazni („ipari professzor”) és nekik fejlesztési feladatokat hozni Szombathelyre.
Én ezt siettetném, de nem lehet megerőszakolni az ő folyamataikat, mert az anyavállalatok a saját elképzeléseik megvalósításában érdekeltek. Azonban folyamatosan közvetítjük feléjük az egyetemen kiépülő potenciált. A cégek már látják ezt a törekvésünket, de addig nem fognak ide ipar 4.0-ás optimalizációkon dolgozó mérnököket helyezni, amíg nincsen meg a szakképzett munkaerő-állomány.

– Elég a munkaerő-állomány bővítéséhez az oktatás fejlesztése?
– Egész Magyarországra igaz, hogy nagyon kellene, hogy növekedjen a munkavállalói mobilitás. Az utak építése tökéletes gondolat, a most átadott M86-os úgy kellett, mint egy falat kenyér. De ezt folytatni kellene déli irányba és Ausztria felé is. Ha a közlekedési infrastruktúra megfelelő, nagyobb esély van rá, hogy a munkaerő-állomány folyamatosan vándorolva, mint a testben a vér, oda gyűljön, ahol éppen szükség van rá.
Egy komplex transzformációba kezdtünk most, és úgy néz ki, elég jól összejöttek a szükséges tényezők. Az ELTE integrációval megvan a potenciál az egyetemben, rendelkezésre áll az a gazdasági környezet, amelynek szüksége van egy erős, jó képzéseket biztosító egyetemre, és megvan az a politikai akarat, amely mindezeket támogatja. Ha szabadon áramlani tud a munkaerő és a fogadásukhoz szükséges infrastrukturális feltételek rendelkezésre állnak, akkor a munkaerőpiacon most jelen lévő szorítás enyhülni fog, és elkezdhetnek új cégek idetelepülni, illetve a meglévők bővülni. Innentől kezdve még jobban felértékelődik majd az automatizálás, és abban mi leszünk az a központ, ami adni tudja a know- how-t, mindezt az ELTE informatika kara segítségével.

– Ennek a - tulajdonképpen - reformnak mikor lesz kézzelfogható eredménye?
– A legelső eredmény már megvan, szűkítettük a képzési portfóliónkat, optimalizáltuk az akadémiai működésünket. Bizonyos képzéseket kivezettünk, piacképesebbeket viszont behoztunk, ilyenek például a programtervező informatikus, a matematika-, fizika-, a kémiatanár és a gépészmérnök, amelyre nagy szükség van az itteni régióban. Számomra a képzési portfóliónk optimális átalakítása hatalmas eredmény. Ha ezt mindegyik felsőoktatási intézmény követné, akkor világos lenne Magyarországon a felsőoktatási képzési paletta, a redundanciák minimalizálódnak, ezzel a minőség javulna.