Gyártók Új akkumulátort kap a Xpeng P7 és G3

Új akkumulátort kap a Xpeng P7 és G3

autopro.hu/P.B. | 2021.03.04 16:18

Új akkumulátort kap a Xpeng P7 és G3

Fotó: Facebook/XpengMotorsGlobal

A Xpeng eddigi két modellje – a P7 szedán és a G3 SUV – lítium-vasfoszfát akkumulátort (angol rövidítése LFP) kap. Ezzel az autók hatótávolsága csökken, de az áruk is kedvezőbb lesz, igaz, pontos összeget nem árult el a gyártó.

Hirdetés

A lítium-vasfoszfát akkumulátorokat a tavalyi évben kezdte el használni a Tesla a Model 3-ban Kínában, valamint a kínai BYD is áttért ezekre az akkukra, a Norvégiába importált BYD Tang is ilyen akkumulátort kapott.

Az LFP-akkuval a Xpeng súlya húsz százalékkal megnő, míg hatótávolsága körülbelül 480 kilométerre csökken. Az egyelőre nyitott kérdés, hogy a gyártó miként fogja megoldani a nehezebb akkuk elhelyezését az autókban – írja a tervekről először beszámoló electrive.com.

Nem kell nagyobb hatótávolság

A Xpeng indoklása szerint kínai ügyfeleik átlagosan napi húsz kilométert tesznek meg autóikkal, így hetente 200-300 kilométer között van a megtett távolságuk rátartással is. Ehhez a Xpeng szerint bőven elég a 480 kilométeres hatótávolság, de azok számára, akiknek a hatótávolság mindennél fontosabb, a korábbi akkumulátorokkal is elérhetőek lesznek a modellek.

Az LFP-akkumulátorok előnye (a fent említett hátrányok mellett) az olcsóbb előállíthatóság (mert nincs bennük kobalt) és a nagyobb ellenállás az időjárási körülményeknek, azaz például hidegben nem csökken annyival a hatótávolságuk. A Xpeng minden akkumulátorcellát a kínai CATL-gyártól fog beszerezni.

Jól kezdte az évet a Xpeng

Februárban 2223, míg az idei évben összesen 8238 autót adott el összesen a gyártó, ez utóbbi adat 577 százalékos emelkedés 2020-hoz képest, igaz, Kínában egy évvel ezelőtt már erősen éreztette hatását a koronavírus-járvány.

Norvégiában a napokban lépi át a háromszázat az eladott Xpengek száma a gyártó szerint. Az LFP-akkumulátorokkal szerelt autók megjelenése 2021 második felében várható.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink