Gyártók Nem lesz Hyundai-Apple együttműködés

Nem lesz Hyundai-Apple együttműködés

autopro.hu/V.M. | 2021.02.08 15:21

Nem lesz Hyundai-Apple együttműködés

Fotó: Pexels

Az okostelefonokat gyártó Apple jelenleg nem folytat tárgyalásokat a Hyundai-jal és a Kiával önvezető elektromos autók gyártásáról – jelentette be nemrég a két koreai vállalat, amit követően mindkettő részvényeinek értéke zuhanásba kezdett.

Hirdetés

A Hyundai Motor még január elején ismerte el, hogy korai tárgyalásokat folytat az Apple-lel, azt azonban nem közölte, hogy pontosan miről. Médiaértesülések szerint önvezető elektromos autók közös fejlesztéséről és gyártásáról folytak egyeztetések, a dél-koreai DongA.com internetes portál pedig nemrég arról jelentett, hogy a Hyundai Motor testvérvállalata, a Kia már február 17-én alá fogja írni a megállapodást az amerikai technológiai óriással.

A Kia és a Hyundai azonban február 8-án, hétfőn azt közölték, hogy több vállalattal is korai szakaszban lévő egyeztetést folytatnak autonóm villanyhajtású autók közös fejlesztéséről, azonban „még semmi nem dőlt el.” Hozzátették: „nem folytatunk tárgyalásokat az Apple-lel autonóm elektromos járművek tervezéséről.”

Nem lettek volna egyenrangú partnerek

Ahogy arról az autopro.hu is beszámolt, a Hyundai Motor Csoport vezetésében komoly ellentéteket szült az Apple-lel való munka ötlete. A vezetők egy része nem volt meggyőződve az együttműködés előnyösségéről, és nem akarták, hogy az amerikai cég egyszerű bérgyártójává váljanak. Elemzők szerint a tárgyalások megszakadásának egyik oka pont az lehetett, hogy az Apple inkább bérgyártóként, mintsem stratégiai partnerként tekintett a koreai félre, míg a másik ok az elmúlt hetek sorozatos szivárogtatásai lehetnek.

Miután a Hyundai és a Kia elismerték, hogy nem folynak tárgyalások, előbbi részvényeinek árfolyama 6,2, míg utóbbié 15 százalékkal esett – jelenti a Reuters.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink