Gyártók Már épül a Volkswagen kínai akkugyára

Már épül a Volkswagen kínai akkugyára

autopro.hu/P.B. | 2021.09.24 14:20

Már épül a Volkswagen kínai akkugyára

Fotó: Volkswagen Newsroom

Megkezdődött a Volkswagen Csoport első kínai, teljesen saját tulajdonú akkumulátorgyárának építkezése Anhuj tartományban, Hefeiben. A gyár évi 150-180 ezer akkumulátornyi gyártási volumennel fog rendelkezni.

Hirdetés

Az új, 45 ezer négyzetméteres gyár a Volkswagen anhuji üzemének szomszédságában épül, és az ott készülő, a MEB platformra épülő elektromos modellek ellátását fogja biztosítani. A beruházás 140 millió euróba kerül 2025-ig, de a gyártást már 2023-ban szeretné beindítani a Volkswagen.

Dr. Stephan Wöllenstein, a Volkswagen Csoport kínai vezérigazgatója elmondta, hogy az akkumulátoros elektromos járművek számának jelentős növekedésével a jövőben arra kell összpontosítania a cégnek, hogy a kulcsfontosságú elemeket, például az akkumulátorrendszereket saját értékláncukban tartsák, ezzel csökkentve a függést másoktól, és egyben lehetővé téve a csoport egészére kiterjedő szinergiák és innovációk kihasználását.

Mint fogalmazott, ez a gyár, illetve a Volkswagen Anhui vállalat jelentős szerepet tölt be a Volkswagen azon céljának elérésében, hogy 2030-ra a Kínában gyártott autóik 40 százaléka alternatív hajtású legyen.

Zajlik az elektromos offenzíva

Jelenleg három akkumulátorgyárat építünk a MEB platform kiszolgálására Ázsiában, Európában és az USA-ban, hogy a jövőben kielégítsük az akkumulátorrendszerek iránti növekvő keresletet. A németországi Braunschweigben található tervgyárunk készen áll arra, hogy évente akár 500 ezer akkumulátort állítson elő, és a tervezésben, fejlesztésben és gyártásban szerzett szakértelmével segítse kapacitásbővítésünket – mondta Thomas Schmall, a Volkswagen Group Components vezérigazgatója.

A gyártás megkezdése után 200 embernek ad majd munkát az üzem, és nagy előnye, hogy közvetlenül a Volkswagen autógyára mellé épül, így a logisztikai és a környezetvédelmi szempontok szerint is hatékony lesz a működése.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink