Gyártók Megint veszteséges évet zárt a Nissan

Megint veszteséges évet zárt a Nissan

autopro.hu/P.B. | 2021.05.11 17:18

Megint veszteséges évet zárt a Nissan

Fotó: Nissan Global Newsroom

A Nissan üzleti évének fordulója március 31-én van. A japán OEM már a 2020. március 31-én záródó üzleti évben is veszteséget könyvelt el, már ekkor is a koronavírus-járvány volt ennek fő oka. Az idén márciusban záruló időszak szintén veszteséges volt, ekkor is alapvetően a járvány következtében.

Hirdetés

A vártnál ugyan kisebb mértékben, de így is veszteséges évet zárt a Nissan. A március 31-én záruló időszakra a Nissan 530 milliárd jenes veszteséget várt, ehhez képest „csak” 448,7 milliárd jen, azaz körülbelül 3,4 milliárd euró mínuszt könyvelhetett el a vállalat. Tavaly ennél is nagyobb, 671,2 milliárd jenes volt a Nissan vesztesége, igaz, előtte tizenegy évig nyereséges volt a cég.

A Nissan 43,4 százalékban a Renault tulajdona, a francia partnervállalat pedig rekordmínuszban zárta előző évét – jórészt a Nissannak köszönhető ez az eredmény, bár a járvány miatt egyébként sem sok jóra számíthatott a francia OEM.

Érződik a javulás

Egyre nagyobb a nyomás a Nissanon a szerkezetátalakítását illetően, illetve az sem segíti a vállalat helyzetét, hogy korábbi vezérigazgatója, a terjeszkedési stratégiát folytató Carlos Ghosn nem állhat bíróság elé csalási ügye miatt, ugyanis Libanonba menekült, az országgal pedig nincs kiadatási egyezménye Japánnak - írja az Automobilwoche.

Ennek ellenére érezhetően javult a Nissan helyzete, az utolsó negyedévben már csak 81 milliárd jen volt a vesztesége, míg egy évvel korábban ugyanebben az időszakban még 710 milliárd jenes mínuszban volt a cég. Az eladások mértéke is nőtt valamelyest, így talán már látszik a fény az alagút végén a Nissan számára.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink