Gyártók Megérkezett Európába a Ford hibrid SUV-ja

Megérkezett Európába a Ford hibrid SUV-ja

autopro.hu/P.B. | 2020.05.20 06:22

Megérkezett Európába a Ford hibrid SUV-ja

Fotó: Ford

A hétszemélyes SUV már tavaly év vége óta rendelhető volt, viszont csak most érkeztek meg az első autók az európai márkakereskedésekbe, minimális változtatások után. A Ford Explorer plug-in hibridet 2019-ben mutatták be, és egyike a 18 olyan, részben elektromos meghajtású modellnek, amit a Ford 2021-ig tervez megjelentetni Európában.

Hirdetés

Az új, hibrid Ford Explorer teljesítménye 457 lóerő, elektromos hajtással pedig 42 kilométer megtételére képes a jármű. Az autót egy V6-os motor hajtja egy elektromos motorral kisegítve, a váltó pedig tízsebességes, a Ford szerint az autó végsebessége 230 km/h.

A gyártó szerint akár 3,1 liter is lehet az autó fogyasztása száz kilométeren, ugyanakkor ehhez a lehető legtöbbször kell újratölteni az elektromos motort, így a valóságban várhatóan ennél több lesz az Explorer fogyasztása.

Négy üzemmód is lesz

A négy lehetséges üzem közül az „EV Now” funkció jelenti a teljesen elektromos meghajtást, míg az „EV Charge” módban a hagyományos motor menet közben tölti az elektromos motort. Az „EV Later” módban a jármű teljes mértékben a belsőégésű motorral üzemel, míg az „EV Auto” módban a jármű automatikusan vált a meghajtások között.

A töltési kapacitásokról nem sokat tudni, de az electrive.com szerint 13,6 kilowattórás töltés lehetséges, míg háztartási hálózatról öt óra ötven perc, addig nyilvános töltőkről négy óra húsz perc lehet az elektromos motor töltési ideje.

Egyelőre csak a németországi árak ismertek, hogy kiviteltől függően 76 illetve 77 ezer euróról indul az új Explorer hibrid ára.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink