Gyártók Már februárban megállapodhat az Apple és a Kia

Már februárban megállapodhat az Apple és a Kia

autopro.hu/V.M. | 2021.02.03 12:20

Már februárban megállapodhat az Apple és a Kia

Fotó: Kia Media

Koreai sajtóértesülések szerint a Kia rövidesen egy körülbelül 3,6 milliárd dollár értékű, elektromos autók gyártásáról szóló megállapodást fog kötni az Apple-lel. A koreai OEM részvényeinek árfolyama a hírt követően több mint két évtizedes rekord magasságba emelkedett.

Hirdetés

A dél-koreai DongA.com internetes portál ismeretlen forrásból származó információi szerint az Apple 3,6 milliárd dollárt fektet a Kiába, hogy autóját a koreai gyártó Georgia állami üzemében készítsék. 2024-től évi százezer Apple autót fognak legyártani, később pedig az éves termelőkapacitást 400 ezerre fogják bővíteni. Ha miden igaz, a megállapodást február 17-én fogják aláírni a felek,

A hír hatására a Kia papírjainak értéke 14,5 százalékkal, 102 ezer dél-koreai wonra (91 dollár 45 centre), 1997 óta a legmagasabb szintre emelkedett – írja a Reuters.

2020 decemberében tudódott ki, hogy az Apple ismét komolyan foglalkozik egy saját autó ötletével, január elején pedig a Hyundai hivatalosan is elismerte, hogy tárgyalásokat folytat az amerikai vállalattal, az egyeztetések pontos tárgyát azonban nem közölte. Médiaértesülések szerint önvezető elektromos autók közös fejlesztéséről és gyártásáról lehet szó.

Ahogy arról az autopro.hu is beszámolt, a Hyundai Motor Csoport vezetői között ellentét feszül azzal kapcsolatban, hogy vajon érdemes-e együttműködni az Apple-lel, az pedig már eldöntöttnek látszik, hogy kooperáció esetén a Kia egyik üzemében fognak készülni az Apple autói.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink