Gyártók Fájóan szigorú emissziós célokat is támogatna a Volkswagen

Fájóan szigorú emissziós célokat is támogatna a Volkswagen

autopro.hu/V.M. | 2021.05.07 10:22

Fájóan szigorú emissziós célokat is támogatna a Volkswagen

Fotó: Volkswagen Newsroom

Bennfentes hírforrások szerint a Volkswagen a szén-dioxid-kibocsátási követelmények nagyobb értékű szigorítását is támogatná, mint riválisai, amivel főleg az alacsonyabb árkategóriájú autókat gyártókat hozhatja szorult helyzetbe.

Hirdetés

Nevüket meg nem osztó személyek a Reuters-nek mondták el, hogy a német autógyártó óriás szép csendben már az európai uniós döntéshozókkal is tudatta, hogy elfogadhatónak tartaná az emissziós követelmények, más OEM-ek által már nem támogatott mértékű emelését is.

Az nem derült ki, hogy a VW pontosan mekkora szigorítást fogadna el, a nyilatkozók azt azonban elárulták, hogy a vállalat riválisai rosszul fogadták a német konszern állásfoglalását.

A most érvényben lévő szabályozás szerint az EU-ban forgalomba hozott új autók és kistehergépjárművek flotta szintű szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra 37,5 százalékkal kell lejjebb szorítani a 2020-as értékhez viszonyítva.

Az EU ugyanakkor nemrég jelentette be, hogy az üvegházhatású gázok nettó emisszióját 2030-ra 55 százalékkal akarja csökkenteni az 1990-es szinthez képest, míg a korábbi célérték csupán negyven százalék volt. Ezzel összhangban várhatóan az autógyártóknak is komolyabb erőfeszítéseket kell majd tenniük, az új követelményeket azonban csak júliusban hozzák nyilvánosságra.

Támogatják a szigorítást, de csak feltételekkel

A 15 európai autó-, tehergépjármű- és buszgyártót képviselő Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) már jelezte, hogy kész támogatni egy esetleges szigorítást, bizonyos elektrifikációt segítő intézkedésekhez kötve.

A nyilatkozók szerint, akik ismeretesek az ACEA egy márciusi vállalatvezetői gyűlésén elhangzottakkal, az európai autóipar arra számít, hogy a kibocsátást legalább ötven százalékkal kell majd csökkenteni. A VW, hivatalos közleménye szerint úgy számol, hogy meg kell majd felezni az emissziót, a szivárogtatók beszámolója szerint azonban annál erősebb szigorítással is megbirkózna.

Az emissziós célérték körüli feszültségek az ACEA márciusi gyűlésén éleződtek ki. Számos gyártó aggodalmának adott hangot a közelgő szigorítással kapcsolatban, a VW vezetője, Herbert Diess azonban támogatóbban állt a változáshoz, és több kollégáját is meglepve kijelentette, hogy a mostani évtized közepére egyenlő szintre hozzák az elektromos és konvencionális modelljeik árát.

A prémium márkák nagyobb sikerrel alkalmazkodhatnak a magasabb követelményekhez, mert vásárlóik között többen vannak, kik megengedhetik maguknak, hogy egy drágább elektromos autót vegyenek, az alacsonyabb szegmensekben versenyző gyártókat azonban sokkal érzékenyebben érintenék a szigorítások.

Nem alaptalan a magabiztosság

A Volkswagennek jó oka van a nagyobb mértékű szigorítás melletti kiállásra. Egyrészt az versenyhátrányba hozhatja egyes riválisait, másrészt az iparág egyik legambiciózusabb elektrifikációs programjával rendelkezik.

Elektromos modelljei számát folyamatosan növeli, költséghatékonysági megfontolásból kifejlesztette a moduláris MEB padlólemezt, amit több márkájánál is alkalmaz, és célul tűzte, hogy 2030-ra az európai eladások hetven százalékát tisztán elektromos modellek alkossák.

A vállalat stratégiájának első eredményei már most látszanak. 2020-ban az Európában értékesített akkumulátoros elektromos autók 25 százalékát a konszern márkái tették ki, ezzel megelőzve a korábbi csúcstartó Renault-Nissan-Mitsubishi szövetséget, aminek részesedése 19 százalékra esett a 2019-es 23 százalékról. 2019-ben a VW 14 százalékos részesedést ért el.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink