Gyártók Elveszíti a Fiat Chryslerrel szembeni harcát a GM

Elveszíti a Fiat Chryslerrel szembeni harcát a GM

autopro.hu/V.M. | 2020.07.09 11:23

Elveszíti a Fiat Chryslerrel szembeni harcát a GM

Fotó: GM Corporate Newsroom

A General Motors elveszíteni látszik a rivális Fiat Chrysler ellen, korrupció vádjával indított harcát. Paul Borman szövetségi kerületi bíró még júniusban úgy találta, hogy a GM vádjainak megalapozottsága nem teszi lehetővé egy per indítását, most pedig úgy határozott, hogy az amerikai autógyártó ebben az ügyben nem nyújthat be újabb keresetet, mivel a bérköltségből eredő károkért nem tehető felelőssé az FCA.

Hirdetés

A GM még 2019 novemberében adott be keresetet a Fiat Chryslerrel szemben, azzal vádolva a gyártót, hogy megvesztegette a United Auto Workers (UAW) szakszervezet bizonyos tisztségviselőit, hogy 2009-ben és 2015-ben kedvezőbb munkaügyi szerződéseket köthessen, ugyanakkor hasonlóan jó megállapodásokat ő maga ne harcolhasson ki. A GM szerint emiatt több milliárd dollárnyi plusz bérköltsége keletkezett. A gyártó a per eredményeként kártérítéshez kívánt jutni, mely összege elemzők szerint legalább 6 milliárd dollár lett volna.

Az FCA dolgozói a valódi áldozatok

Borman szerint – aki korábban a GM keresetét az idő vesztegetésének nevezte – az állítólagos korrupciós ügy közvetlen áldozatai az FCA dolgozói. Hozzátette, hogy az FCA cselekedetei nem hozhatóak közvetlen kapcsolatba a GM magasabb bérköltségeivel, és az azokból következő kompetitív hátrány csak közvetett veszteség.

A GM közleményben reagált Borman döntésére, amiben egyet nem értésüket fejezték ki. A közleményben kifejtik, hogy az FCA korábbi tisztségviselőinek vallomásai több mint elég bizonyítékkal szolgálnak a korrupcióra, a keresetükben pedig részletesen bemutatták, hogy a megvesztegetések hogyan okoztak károkat a számukra.

Még júniusban Borman úgy találta, hogy a GM nem indíthat pert versenytársával szemben, és elrendelte, hogy a kettő vállalat vezérigazgatói egy személyes találkozón próbáljanak meg egyezségre jutni. Ezt követően a GM egy új bíró kijelölését kérte, a fellebbviteli bíróság azonban nem tett eleget a kérésnek, ugyanakkor szükségtelennek ítélte a vezetők találkozását.

Az FCA régebben alaptalannak nevezte a GM vádjait, Borman mostani döntését pedig üdvözölte – írta meg a Reuters.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink