Gyártók Daimler: gyenge tavalyi év, alacsony osztalék

Daimler: gyenge tavalyi év, alacsony osztalék

MTI | 2020.02.11 11:17

Daimler: gyenge tavalyi év, alacsony osztalék

Fotó: Daimler Media

A Daimler azt közölte, hogy részben a dízelbotránnyal kapcsolatos költségekkel és az elektromos autók gyártásának beindításával összefüggő jelentős befektetések miatt a kamat- és adófizetés előtti (EBIT) eredménye 4,3 milliárd euróra zuhant a 2018. évi 11,1 milliárd euróról.

Hirdetés

A cég adózás utáni nyeresége is jócskán visszaesett, a két évvel korábbi 7,58 milliárd euróról tavaly 2,71 milliárd euróra. A Daimler tavalyi bevétele 3 százalékkal, 172 milliárd 745 millió euróra emelkedett.

A cég tavaly 3 millió 344 ezer 951 járművet értékesített, ami minimálisan kevesebb az egy évvel korábbi 3 millió 352 ezer 415-nél. Ezen belül az első üzletág, a személygépkocsikkal foglalkozó Mercedes-Benz Cars rekordszámú, 2 millió 385 ezer 400 járművet adott el.

Idén kevesebb autót értékesít

A Daimler tervei szerint az idén a tavalyinál némileg kevesebb járművet ad el, a bevétele alig változik, míg az EBIT-je jelentősen nő.

Fél órával a frankfurti tőzsde keddi kereskedésének nyitása után a Daimler részvénye 2,4 százalékos pluszban állt.

A Daimler alkalmazottainak a száma december végén 298 ezer 660 volt globálisan, ebből 173 ezer 800-an dolgoztak Németországban, 25 ezer 800-an az Egyesült Államokban és a 4440-en Kínában.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink