Gyártók Bemutatkozott a legújabb magyar csuklós busz

Bemutatkozott a legújabb magyar csuklós busz

Pörge Béla | 2021.10.15 13:22

Bemutatkozott a legújabb magyar csuklós busz

Fotó: Pörge Béla

Október 14-én, Budapesten, az 51. Autóbusz Szakértői Tanácskozáson mutatkozott be a Credo legújabb modellje, ami egyben a legfrissebb magyar csuklós busz is: ez a Credo Econell 18 Next. Az autóbusz egyik legnagyobb előnye a kis súlya, amivel – a modern dízelmotor szigorú követelményeivel együtt – környezetbarátnak számít, jóval kisebb lesz a károsanyag-kibocsátása, mint egy átlagos csuklós busznak.

Hirdetés

A most bemutatott autóbusz még egy mintadarab, a Credobus tervei szerint 2022-ben indulhat a modell sorozatgyártása, mindez ráadásul egy új, húszezer négyzetméteres gyártócsarnokban fog történni Mosonmagyaróváron. A szériabuszok kívülről nagyrészt ugyanígy néznek majd ki, de például a vezetőállás még nem a végleges formájában volt megtekinthető a kiállított buszon.

A buszt elmondása szerint két év alatt fejlesztette a gyártó, teljesen házon belül. Legnagyobb érdekessége, hogy az összes kereke 19,5 colos, ezzel a legkisebb kerekű csuklós busz a világon – és ennek, valamint az ekkora kerekekhez méretezett futóműnek köszönhetően akár három tonnával is könnyebb lehet a konkurenciánál. A busz súlya 14 tonna, és a Credobus várakozása szerint körülbelül 15 százalékkal lesz alacsonyabb a károsanyag-kibocsátása (és a fogyasztása), mint egy nehezebb csuklósnak.

A Credo egyik erőssége a kiskerék.

A Credo egyik erőssége a kiskerék. | Fotó: Pörge Béla

Sikeres konferencia

A Credo a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) és a Magyar Buszgyártók Országos Szövetsége (MABUSZ) által közösen szervezett eseményen, az 51. Autóbusz Szakértői Tanácskozáson mutatta be az új járművet. Az egésznapos rendezvény teltházzal zajlott, és az autóbuszos szakmai képviselői mellett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is részt vett rajta.

A konferencia egy év kényszerszünet után kerül megrendezésre. A Credo mellett természetesen számos másik buszgyártó képviselője ott volt a rendezvényen, a szakmai előadásaikról az autopro.hu a későbbiekben számol majd be.

Jön az Econell 18 Next „kistestvére” is

Azonnal feltűnik a busz külső megjelenésén, hogy a formavilága sokkal modernebb, futurisztikusabb, mint az ország útjait egyre nagyobb mértékben elárasztó szóló Econelleké. A homlok-és hátfalon megjelenő, karakteres X-motívum összhangban van az új generációra utaló Next típusjelzéssel. A sarkok hangsúlyozása, és a kontrasztos fényezés mellett az új megjelenés továbbörökít olyan jellegzetes formai megoldásokat, mint a három részre tagolt sisaklemez, vagy a logót magába foglaló, sokak által képletesen csak „bajusznak” nevezett díszítő elem.

Újdonság a busz oldalának felső részére szerelt burkolatrendszer és a magasított csuklóharmonika. Az integrált tető-kialakítás a klímaegységeket és a vészkijáratokat eltakarva egyöntetűnek láttatja a busz felső síkját.

A megszokott formától való eltérés tehát nem véletlen, de hamarosan az Econell 12 méteres verziója is megújul - 2022 első felében érkezik a ráncfelvarráson áteső változat, az Econell 12 Next. A most bemutatott csuklós háromajtós, így a helyközi forgalom követelményeinek felel meg, de a családelvű fejlesztésnek köszönhetően három- és négy ajtóval is gyártható a busz.

Magyar műszaki megoldások

A Credobus az FPT Fiat Powertrain Technologies kiemelt partnereként a vezető autóbuszgyártókkal egyidőben vezeti be az Euro 6 károsanyag-kibocsátási norma legújabb előírásainak megfelelő motorokat. Az Econell 18 Nextbe beépülő E-szakaszú NEF-motorcsalád hosszú évekig az egyik legtisztább üzemű dízel erőforrásnak fog számítani. Az erőátvitelről a ZF csúcskategóriájú EcoLife 2 automata sebességváltója gondoskodik – tudtuk meg a konferencián.

Fotó: Pörge Béla

Ma már szinte alapelvárás az USB-töltő és az utastájékoztató monitor a buszokon, ezek természetesen megtalálhatóak ebben a buszban is – ahogy a teljesen LED-világítás sem okozott meglepetést, a busz utasterének sárgás színvilága sem, ezek a legújabban forgalomba állt szóló Econell buszokra emlékeztetnek.

Az említett ZF váltókat a beszállító egri gyárából szállítják majd a Credobus-nak, emellett a magyar hozzáadott értéket növeli a futóművet gyártó Rába, az ajtókat készítő dabasi Metal 99 Kft., az üvegek terén a síküvegek Orosházáról érkeznek, míg a szélvédőt a soproni Hirschler gyártja, a padlót pedig a győri Glaboplast készíti – ezen cégek mellett számos Győr és Mosonmagyaróvár környéki kkv vesz részt a Credo Econell 18 Next gyártásában.

Eddig nem aratott sikert a csuklósokkal a Credo

A Credobus a szóló autóbuszok terén már komoly sikereket ért el Magyarországon, ráadásul a kezdeti, a cseh SOR licensze alapján gyártott modellekhez képest az utóbbi években már saját fejlesztésű, jelentős magyar hozzáadott értékkel gyártott buszokkal, az Econell és az Inovell szériával érte el ezt az áttörést – bár ezeket a modelleket megelőzően is közel ezer autóbusza állt forgalomba a gyártónak.

A csuklós buszok szegmensében eddig azonban elmaradt a siker. Az Econell 18 Next bemutatásakor Krankovics István, a buszt gyártó Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy jelenleg mintegy 2400 Credobus közlekedik a Volánbusznál. Ezek mellett még több tucat Credo járja az utakat helyi, városi szolgáltatók égisze alatt több megyeszékhelyen.

Sem a Citadell...

Sem a Citadell... | Fotó: Pörge Béla

... sem pedig a BN 18 nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

... sem pedig a BN 18 nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. | Fotó: Pörge Béla

A közel 2500 közforgalmú Credo közül mindösszesen 42 csuklós – 36 városi Credo BN 18, négy helyközi Credo EN 18 és két darab Citadell 19 városi busz. A városi buszok Győr, Komló, Szolnok és Sopron útjain, valamint már helyközi üzemmódban Tata, Tatabánya és Oroszlány környékén közlekednek, a két Citadell Pécsett teljesít szolgálatot, míg a négy EN 18 szintén a baranyai megyeszékhely környékét járja.

Sorozatgyártásban közel két évtizede – az Ikarus C80 és a Rába Contact óta - nem készült magyar csuklós busz, de az idei évben beszerzett 204 MAN Lion’s City csuklós is tíz évvel követte a Volánbusz elődeinek legutóbb vásárolt új, csuklós buszait – nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy mind a Credobus, mind a Volánbusz, és így a magyar utasok számára is nagyon nagy szükség lenne egy sikeres, jó magyar csuklós buszra. Hogy ez a Credo Econell 18 Next lesz-e? Az a következő években kiderül!

Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!

Hirdetés

Kiemelt Partnereink