Gyártók Van még mit javulni munkavédelemben a Teslának

Van még mit javulni munkavédelemben a Teslának

autopro.hu/Sz.K. | 2018.06.19 08:31

Van még mit javulni munkavédelemben a Teslának

Szigorúan kezeli a munkabalesetek információit az elektromos autógyártó, a hatóságok szerint nem is jelentenek be minden üzemi balesetet. Az iparághoz viszonyított baleseti arány ügye sem teljesen tiszta.

Hirdetés

A munkavédelem terén is az éllovasok közé kíván kerülni a Tesla: az egy személyre jutó sérülések száma az elektromos autógyártónál idén hat százalékkal az ipari átlag alatt van, azaz sikerült javítani a tavalyi eredményről, mikor még valamivel felette volt. Az autógyártó a rátát az autóipari átlag felére akarja csökkenteni, azt azonban nem tudatta, mikor közöl további részletet.

Ezek hiányában pedig nehéz értékelni Elon Musk megszólalásait. A vezérigazgató hónapokkal azután tette bejelentését, hogy a Teslát nyomozásnak vetette alá Kalifornia munkabiztonsági szabályozója, egyben bejelentette, a gynú szerint a vállalat a valósnál kevesebb munkahelyi sérülést jelentett le. – A sérülési ráták nagyon összetettek, és ezért nehéz bírálni csupán egy közlemény alapjánl mondta el David Michaels, az Obama-adminisztráció munkahelyi biztonságért és egészségért felelős titkárja.

Kalifornia állam munkabiztonsági és egészségvédelmi ügynöksége (OSHA) áprilisban legalább két nyomozást indított a Tesla ellen. Az egyik egy beszállítói alkalmazotthoz köthető, akit kórházba kellett szállítani, miután fejbe találta egy gyári felszerelés és eltörte az állkapcsát. A kivizsgáló szervezet nem közölte, minek köszönhető a második nyomozás, ugyanakkor nyilvánosságra került, hogy a Tesla nem jelentett több olyan komoly sérülést, melyet jogi szabályozások alapján kellett volna.

Musk a történtek után Twitteren kemény hangon reagált, közölte, az egész egy gondosan felépített propaganda.

Az OSHA arra kötelezte a nagy munkáltatókat, köztük a Teslát is, hogy július elsejéig nyújtsa be 2017-es baleseti statisztikák adatait.

A Tesla 2017-es sérülési rátája kaliforniai Fremont összeszerelő üzemében ugyanolyan, mint a jelenlegi ipari átlag, közölte a vállalat egy februári blogbejegyzésben. A közzétett információ szerint a Tesla sérülési rátája romlott a tavalyi év második felében, ahogy a Model 3 gyártása beindult. A gyártó éves konferenciáján ugyanakkor Musk azt mondta a részvényeseknek, hogy a vállalat sérülési rátája csaknem harmadával az ipari átlag alatt van, és a trend egyre jobb és jobb lesz minden hónappal. Ennek megfelelően a hatóságok is kérdőjeleket fogalmaznak meg.

– Sokkal többe telik, hogy egy rendszerbiztonsági problémát megoldjanak egy nagy üzemben, mint az, hogy a vezérigazgató elmondja mindenkinek, hogy dolgozzon biztonságosabban, mondta el Jordan Barab, az Obama érabeli OSHA helyettes államtitkára. – Sok kérdésem lenne hozzá, például hogy mi változott biztonsági programjukban?

Hirdetés

Kiemelt Partnereink