Gyártók Szuzuki Oszamu: a lényeget elmondtam

Szuzuki Oszamu: a lényeget elmondtam

Biró Csongor | 2015.03.25 06:59

Szuzuki Oszamu: a lényeget elmondtam

Sok járműipari vállalatvezetővel találkoztam, volt köztük több nagy tekintély, de sem Martin Winterkorn, sem Carlos Ghosn, sem Luc Nadal nem gyakorolt olyan hatást rám, mint az élő legenda. Szuzuki Oszamu, a Suzuki első embere azzal zárta az interjút, hogy tudja, sok kérdés maradt még bennünk, de a lényeget elmondta.

Hirdetés

- Az erősen globalizálódó világunkban autóipari szövetségek jönnek létre, az erősebb gyártó megvásárolja a kisebbet. A Volkswagen is próbálkozott a Suzukival. Ellent tud állni ennek a trendnek a Suzuki?

- A Suzuki, ahogy eddig is, együttműködik más gyártókkal minden olyan projektben, ahol win-win helyzeteket tudunk kialakítani. Nem féltjük a Suzukit, az eddig gyengélkedő európai piac is erőre kapott. Fejlődésünk érdekében új modelleket vezetünk be a piacon, megerősítjük kereskedői hálózatunkat és tovább javítjuk a márka megítélését.

Macuda Oszamu 1930. január 30-án született Geróban

- A Suzuki lemaradt az alternatív hajtásláncok fejlesztésében. Terveznek ebben előrelépést? Nem lesznek hátrányban néhány év, évtized múlva?

- Egyáltalán nem vagyunk lemaradásban. A minap Genfben jelentettük be új, környezetbarát technológiáinkat, köztük a boosterjet névre keresztelt közvetlen befecskendezéses turbós motorunkat, valamint az SVHS lágy hibrid hajtásunkat, amelyeket hamarosan utcai modellekben is bevezetünk. Eleve kisautókat gyártunk, amelyeknek kicsi a károsanyag-kibocsátása, újabb technológiáinkkal még ennél is kevésbé szennyezzük majd a környezetünket. Japánban tavaly decemberben mutattuk be a legtakarékosabb autónkat, az új Alto egy liter benzinnel 37 kilométert képes megtenni, ami, ahogy maguknál szokás mondani, 2,7 liter/100 kilométeres átlagnak felel meg. És ez még nem hibrid. Elektromos autón is dolgozunk, a Swift hamarosan hatótávnövelő villanymotort kaphat, sőt tüzelőanyag-cellás járművünk is van, igaz az kétkerekű (FC Burgman).

Banktisztviselő volt, amikor az ötvenes évek végén feleségül vette a Suzuki-alapító Szuzuki Micsio legnagyobbik lányát. Ekkor vette fel a Szuzuki nevet

- Mi az autóipar jövője, milyen piacok húzzák majd a Suzuki eladásokat? Tervezik, hogy visszatérnek az Egyesült Államokba?

- A Suzuki 2014-ben 2,877 millió autót értékesített világszerte, 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. 2015-ben további növekedést tervezünk, köszönhetően az új esztergomi modellnek, a Vitarának. Tavaly Európában 199 571 autónkat adtunk el, ami szintén jobb adat, mint az azt megelőző évben. A jövő piacai, a nagy növekedés országai ismertek: India, Kína, Afrika, Dél-Amerika. Mi is ezekre célozzuk erőfeszítéseinket. Ma a legnagyobb piac természetesen Amerika és Európa, de India és Kína szerepe már a döntő. A világ folyamatos változásban van. Hol élnek többen, ez a fő szempont. Azt is figyelembe kell venni, hogy mi kis és kompakt autók gyártására szakosodtunk. Az Egyesült Államokba nem tervezünk visszatérni, de a világ piacain egyensúlyra törekszünk. Azt már megértettem, hogy nem szabad csak egy térségre támaszkodnunk. Bízom a Vitarában, amelyet kizárólag Magyarországon gyártunk és 72 országban tervezünk exportálni. Még Japánba is innen szállítjuk. Földünk összezsugorodott. A szállító járművek sebessége és mérete megnőtt, így hajóval könnyen eljuttatjuk termékeinket a világ bármely pontjára. A gyártás helyszíne innentől közömbös.

1958-tól dolgozik a Suzukinál, amelyet 1978 és 2000 között, majd 2007-től vezet

- Melyik a kedvenc Suzukija?

- Mindig is a kisautókat szerettem, a kedvencem az első Alto modell, amelyet negyven éve gyártottunk. 360 köbcentis volt, ma már 660 köbcentis. Tudja, mi a kicsi dolgokat szeretjük. Ez biztos Japán adottságai miatt van: szigeten lakunk, nagyok a hegyeink, kevés az élhető terület, keskenyek az útjaink. Ilyen környezeti feltételek mellett a kicsi az igazi. A háború után az Amerikai Egyesült Államok hatásra elterjedtek ugyan a nagy kocsik a minél nagyobb, annál jobb téveszme alapján, de aztán hamar rájöttünk, jobban érezzük magunkat a kicsiben. Tavaly a teljes japán autópiac több mint 40 százalékát tették ki az úgynevezett key autók, európai mércével nézve mikro autók, ezért is nem gyárt a Suzuki nagy autót. És nem is fog.

- Miért?

- Tudom, hogy az ember adottsága, hogy mindig a nagyra, a szépre vágyik, legyen szó lakóházról, bérházról vagy autóról. Ám az ember változik, és idővel rájön, hogy az igazi érték nem a nagyság, nem a nagy ház vagy a nagy autó jelenti a boldogságot. Üzleti szempontból nem érdekelnek a nagy autók, az átlag polgár elvárásai érdekelnek, nekik akarunk autót építeni. Mérnöki szemmel természetesen kihívás lenne számomra nagy méretben teremteni, de az ösztöneimnél erősebbek az üzleti érdekeink, így a Suzukik maradnak kicsik és kompaktok. Japánban egyébként is ez a divat. Természetesen nincs konkrét mérethatár, nem látom a fejemben előre a jövő autóinak a méreteit, de figyelembe kell venni a gyártási kapacitásaink és a létesítményeink teljesítőképességeinek határait.

- Mi az ön sikerének a titka?

- Nem gondolom, hogy sikeres lennék. A tenni akarás a legfontosabb tulajdonságom, a mindenkori erőfeszítéseim, hogy jobban és még jobban teljesítsek. Örök tanulás az életem, és ezt ma sem hagytam abba. Szükséges az akarat, az hogy mindig mozgásban legyünk, sosem álljunk le. Én csak alvás közben nem végzek erőfeszítéseket. Állandó változásban kell lennünk, újabb és újabb információk befogadására felkészülve. Az ember figyel, hallgat, lát, megérez, megkóstol, tapasztal. Új tájakat látunk, új embereket ismerünk meg, felfedezzük Magyarországot, a világot. Ha csak Magyarország fővárosát nézzük meg, akkor a magyar polgárokról alkotott benyomásunk téves lesz, el kell jönni Esztergomba is, megnézni a híres bazilikát, hogy árnyaltabban lássuk a valóságot. Ezt vallom az élet minden területén. De hangsúlyozom, nem tartom magam sikeresnek. Egy igazságos szempont van a világon: minden egyes embernek 24 órából áll egy napja. Nekem is, önnek is, a kollégáimnak is - mutat rá a teremben fegyelmezetten figyelő magyar és japán beosztott vezetőkre. - Az nyer, aki ezeket az órákat jobban hasznosítja. Bevallom, sok erőfeszítést tettem, de ha többet tettem volna, még jobban ismerném a világot, ennél is jobban elláthatnám a feladataimat. Legújabb élettapasztalatom - de ez igaz a japán, az európai és a magyar emberekre is -, hogy a fiatalok nem nagyon szeretnek dolgozni - nevetve újra az asztalnál ülőkre mutat, akik 20-30 évvel fiatalabbak nála. A főnökkel mindenki nevet, de ez most őszinte megkönnyebbülés. - Sőt mozogni sem mozognak eleget. Ez sajnos cégünknél is így van - mondja ezt még mindig nevetve.

Gajdán Miklós újságíró suzukis cikkeket mutat a vállaltvezetőnek

- Melyek a legkedvesebb élményei Magyarországgal, a magyarokkal kapcsolatban?

- A Suzuki a magyarországi rendszerváltással egy időben tervezte megvetni a lábát Európában. A nyugati államok nem fogadták szívesen a közeledésünket, de Magyarország tárt karokkal várt. Befogadott, szívesen látott minket, termékünket a mi autónknak nevezték és nevezik ma is a magyarok. Ez nagyon meghatott.

A magyar, az indiai és a pakisztáni kormány magas állami kitüntetéssel ismerte el a munkásságát

- Mit üzen a Magyar Suzuki dolgozóinak és a Suzuki hálózat kereskedőinek, szerelőinek?

- Szeretném családunk tagjait meggyőzni arról, hogy az előállított autókra ne termékként tekintsenek, hanem valamire, ami belőlük fakad, ami az övék. Ne úgy kezeljék ezeket a kocsikat, hogy valakinek gyártom és valaki majd megveszi, hanem kezeljék úgy, mintha maguknak gyártanák, maguk vennék meg. Ugyanez vonatkozik az utólagos szervizelésre is. Szerelőinktől azt kérem, tekintsenek ezekre az autókra úgy, mintha a sajátjuk lenne. Azzal az alázattal, odafigyeléssel és tudással végezzék a vizsgálatokat. Ha ezt a gondolkodást mindenki átveszi, akkor az eredmények sokkal jobbak lesznek.

Minden magyarországi látogatásán felkeres egy-egy kereskedést, idén a Suzuki Világhoz látogatott el
Hirdetés

Kiemelt Partnereink